napsütés

napsütés

Itt az igazi tavasz!

Március első hétvégéjén nem csak a naptár szerint, de végre a valóságban is beköszöntött hazánkban a tavasz. 6-án, péntektől ugyanis anticiklon helyezkedik fölénk, és a frontmentes idő a jövő hét közepéig – egészen pontosan 11-ig, szerdáig – még biztosan kitart. Ráadásul erősödik a nappali felmelegedés is, az átlagosnál több fokkal enyhébb időben a jövő hét közepén akár 15 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.

Végre javul az idő

Már kedden délután is sokfelé napos idő jellemezte az időjárásunkat, szerdától pedig néhány napra megnyugszik az idő, megszűnnek a nagy csapadékot adó esőzések. Eközben folyamatosan melegszik a levegő, pénteken az ország nagy részén már 25 fok körüli csúcshőmérsékletekre számíthatunk.

Hát ennyit számít a napsütés!

Péntekről szombatra virradó éjszaka egy gyenge hidegfront érte el hazánkat északnyugat felől, a magasban több fokkal hidegebb levegőt szállított fölénk. Nyomában viszont átmenetileg megélénkült a szél, ami elég volt ahhoz, hogy nagyobb területen is felszaggassa az igencsak makacs hidegpárnát. Ennek köszönhetően reggel az ország keleti és északkeleti tájait kivéve derült időre ébredhettünk, csak helyi ködfoltok zavarhatták a napsütést. 

Borúra derű a Dunántúlon

Szerencsésnek érezhették a mai napon magukat a Dunántúl délnyugati részén élők: ők végre nem csak egy magasabb hegycsúcs tetejéről pillanthatták meg a napot! Ma délutánra Somogy és Zala megyében többfelé  felszakadt a Kárpát-medence időjárását közel egy hete meghatározó hideg légpárna és a hosszú napok óta tartó ködös, borongós időt – igaz, csak átmenetileg, de – felváltotta a napsütés.

A hétvége ködfoltokat is tartogat

Szombattól néhány napon keresztül egyre inkább anticiklon alakítja majd a Kárpát-medence időjárását, ez azonban az évnek ezen szakában már nem jelent feltétlenül jó időt. Míg a nyári félévben ez a magas nyomású képződmény sok napsütést biztosít, addig november közepe táján erős változékonyságot okozhat az országon belül.

Derű és ború november első napján

November első napján, Mindenszentekkor a Duna vonala jelentette a választóvonalat hazánk időjárásában. A Dunántúlon szinte egész nap alig volt felhő az égen, délutánra pedig zavartalanná vált a napsütés. Ezzel szemben a középső és a keleti tájakon borongós, szürke, kifejezetten lehangoló időben lehetett meglátogatni a temetőket. Vastag felhőzet takarta az eget, ami ugyan lassan, de kora délután azért már elkezdett vékonyodni a főváros térségében.

20 fok különbség!

2015. november 8. Ki hinné, hogy a nyugati határ közelében alig maradt el  hőmérséklet a nyári értékektől? Az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint Szentgotthárdon és Bükfürdőn árnyékban 24,5 fokig melegedett a levegő, fél fokkal maradt el a nyári napot jelző 25 foktól. Közben Budapesten csaknem 130 éves melegrekord dőlt meg: 20,0 fokos csúcshőmérsékletet regisztráltak.

Közben a keleten lakók fáztak: az egész napos köd hatására Aggteleken mindössze 6 fokot mértünk délután - azaz majdnem 20 fokos különbség uralkodott országhatárainkon belül!

Márciusban többet sütött a nap Izlandon, mint nálunk

Reykjavíkban idén márciusban szokatlanul sokat, 163 órát sütött a nap, ami az ilyenkor megszokottnak mintegy másfélszerese. Hasonlóan sok napsütésnek legutóbb 1999-ben örülhettek az izlandi főváros lakói. (forrás: wetter.at)

Rétegfelhőzet zárta el a napfény útját

Péntek óta frontmentes időszak uralkodik a Kárpát-medence térségében. Hazánktól északra található annak az anticiklonnak a középpontja, ami most egy pár nap szünetet engedélyez az egész télen jellemző gyakori front- és ciklonátvonulások között.