Kárpát-medence

Kárpát-medence

Erős széllel érkezik a hidegfront

Csütörtök reggel észak felől egy gyors mozgású hidegfront érkezik hazánkba, amely péntek reggelre már el is fogja hagyni az országot. Holnap délelőtt még az ország nagy részén változóan felhős lesz az ég, főleg a déli országrészben több órára is kisüthet majd a nap, majd délután észak felől megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, de számottevő mennyiségű csapadék nem várható.

Tombol a szélvihar

A reggeli órákban gyorsan átvonult a Kárpát-medence fölött Xaver névre keresztelt észak-európai viharciklon hidegfrontja. Akkor átmenetileg többfelé havas eső, havazás volt jellemző, mögötte azonban kisütött a nap - ezzel együtt pedig megerősödött, sokfelé viharossá fokozódott az északnyugati szél.

A Bakony magasabb, mint a Mátra?!

Hazánk időjárását a napok óta a Kárpát-medencében tartósan megülő hideg légpárna határozza meg. Míg hétvégén a felszín közelében szürke, borongós, helyenként ködös volt az idő egész nap, addig a legmagasabb hegycsúcsokon szikrázó napsütésnek és kék égnek örülhettek a kirándulók.

Hasznos tanácsok az előttünk álló hőségnapokra

Vasárnapig hazánk területén előreláthatóan frontmentes, derült, száraz idő várható. Csütörtöktől a csúcshőmérséklet országszerte meghaladja a 30 fokot, igazi strandidőre lehet készülni. Ugyanakkor a kánikula veszélyeket is rejthet magában! Nem csak az érzékenyebbeket viselheti meg, hanem az egészséges szervezetet is extrém terhelés éri.

Vasárnapig frontmentes, derült idő várható

Hidegfront okoz kettősséget az országban

Szombat reggel óta szinte egyhelyben vesztegel egy hidegfront a Dunántúl fölött. Itt borongós időt, csapadékot, erős szelet is okoz, míg a keleten élők élvezhetik a nyárias meleget és a napsütést. A középső országrészben a változó felhőzetből egész nap várható elszórtan csapadék.

A hidegfront várhatóan csak hétfőn távozik térségünkből, addig nagyon lassan mozdul kelet felé. A hidegfrontokra érzékenyek panaszai sajnos egész hétvégén fennállhatnak. A fejfájásra hajlamosak igyanak több vizet!

Télies napok következnek

Hétfőn reggeltől dél, délnyugat felől egy mediterrán ciklon melegfrontja húzódik térségünk fölé, és napközben ez a front észak, északkelet felé mozog. A fronttal együtt csapadék is érkezik, napközben egyre többfelé kezdődik havazás. Keleten, délkeleten azonban havas eső, eső is eshet, ott ugyanis a magasban és a talaj közelében is fagypont felett várhatóak a hőmérsékletek.

Bemelegedett a Kárpát-medence

A hétvégén erőteljes melegedés vette kezdetét térségünkben, és szombat óta a Tiszántúlon egyre többfelé emelkedett 10 fok fölé a hőmérséklet. Hétfő délután az ICI Interaktív Meteorológia békéscsabai mérőállomásán már a 16 fokot is megközelítette a hőmérséklet, és csak a Dunántúl nyugati felén maradt 6, 7 fok alatt a csúcsérték, ahol az éjszaka képződött köd és nyirkosság tartósan megmaradt.

40 centi hó hullott az osztrák Alpokban

A hazánk időjárását meghatározó mediterrán ciklon az Alpok felett is átvonult, és a több mint 3000 méter magas Sonnblick csúcson egy nap alatt mintegy 40 cm friss hó hullott belőle. Ezzel Európa legmagasabban fekvő meteorológiai állomásán fél méteresre nőtt a hótakaró.


A Sonnblick meteorológiai állomás ma késő délelőtt (bergfex.com)

Markáns ciklon fejlődik Európa partjainál

Az alacsony nyomású képződményt a német meteorológiai szolgálat a Karin névre keresztelte, és ez jelenleg Ibériától nyugatra, a nyílt óceán felett örvénylik. A napokban északkeleti pályán haladva húzódik a kontinens fölé, majd megállapodik a Brit-szigetek térségében - a számítások szerint itt középponti légnyomása 975 hPa-ig süllyed. A ciklon várhatóan erős, viharos szeleket és kiadós csapadékot okoz majd Észak-Ibériában, Franciaországban, a Brit-szigeteken, illetve Belgium és Hollandia térségében.

Forróság a Balkánon és Kelet-Európában

Hétfőn 39,7 fokkal az idei nyár eddigi legforróbb napját élhettük meg, a hivatalos adatok szerint Pakson volt ilyen meleg. Sőt, a Budapesten aznapra vonatkozó érték még sosem volt ilyen magas a mérések óta, a fővárosban 37,7 fokkal új csúcs született. Keddre virradóra egy hidegfront érkezett, mely véget vetett az immáron negyedik hőhullámnak, felfrissült a levegő.