felhőszakadás

felhőszakadás

Özönvíz, jégeső, zivatarok

Az előző napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék az ország egy jelentős részén jól átnedvesítette a talajt, most pedig meleg, de labilis légtömegek érkeznek majd a Kárpát-medencébe. Igencsak fülledt napok elé nézünk: szombaton főleg északon és nyugaton, vasárnaptól viszont az ország szinte bármely pontján nagy esély mutatkozik zivatarok kialakulására. Akár heves kísérőjelenségek is előfordulhatnak, így például jégesőkre és hirtelen jött felhőszakadásokra, illetve szélrohamokra is fel kell készülni. Főleg délután és estefelé, de néhol akár éjszaka is kialakulhatnak zivatarok.

Zivatarok augusztus elején is

A 2014. augusztus 4-re, hétfőre virradó éjszaka az ország középső harmadában – nagyjából a Budapest-Kiskunhalas tengely mentén – egy széles sávban intenzív, sokfelé felhőszakadást okozó zivatarok pattantak ki gyorsan egymás után: reggelig ezeken a területeken nem volt ritka a 20-30 milliméternyi csapadék, ráadásul azokon a településeken, amelyeket több észak felé haladó zivatarcella is érintett egymás után, akár egyhavi csapadék is lezúdulhatott!

Nem mindenhol maradt el a felhőszakadás augusztus 20-án

Az idei augusztus 20-a nem csak a nemzeti ünnep, a számtalan programlehetőség és a hagyományos esti tűzijáték miatt volt mozgalmas: ezen a napon az időjárás is tartogatott – igaz kellemetlen – meglepetéseket az ünneplők számára. A keddi előrejelzésekkel ellentétben a vártnál kevesebb helyen alakult ki zivatar, felhőszakadás. Valamivel 19:00 óra előtt a Tiszántúlon többfelé voltak zivatarok, délkeleten kimondottan nagy kiterjedésű cella okozott intenzív csapadékot.

Özönvíz és ítéletidő volt Budapesten!

Az elmúlt hetek időjárása alapján szinte már menetrendszerűnek mondható felhőszakadás csapott le Budapestre 2014. augusztus 6-án, szerda délután. A fővárostól keletre délután 2 óra után több zivatarcella is kipattant, amik aztán egy elképsztő erejű ún. multicellás zivatarrá összeállva fél 4 körül értek el Budapest keleti határára. A vihar nem a nagyméretű jégesőről, vagy az orkán erejű szélről, hanem az idei év egyik legnagyobb felhőszakadásáról lesz emlékezetes: az ICI Interaktív Meteorológia XVIII.