Keleten csak délre szűnt meg a köd

Az előrejelzéseknek megfelelően csütörtök hajnalra többfelé képződtek sűrű ködfoltok, melyek keleten helyenként a déli órákig is megmaradtak.

A kedden érkezett hidegfront mögött nyugalomba jutott levegőnek a lehullott sok csapadék hatására viszonylag magas maradt a páratartalma, a felhők elvonulta után pedig a legtöbb helyen csütörtök reggelre kiderült az ég. A hajnali lehűlés olyan mértékű volt, hogy a levegő hőmérséklete harmatpontja alá csökkent, ezen kívül a légmozgás is jelentősen legyengült a Kárpát-medence nagy részén. Mindez azt eredményezte, hogy a levegőben lévő vízgőz kicsapódott, és sokfelé pára-. illetve ködfoltok képződtek.

A keleti országrészben szinte szélcsend uralkodott, így az ott kialakult ködmezők foltokban igen makacsnak bizonyultak, megemelkedve pedig ködfelhőt képeztek. 

A sat24 látható tartományban készült műholdképén kirajzolódik a ködfelhőzet területe, mely szinte a Tisza vonalát követi. Ezeken a tájakon sokfelé még délben is kellemetlenül szürke, nyirkos idő uralkodott, a hőmérséklet is jócskán elmaradt a környező területekétől. 

A ICI Zrt. Mátészalkára kihelyezett webkamerája pedig megörökítette a köd feloszlását.

Hazánk nagyobbik részén azonban egész nap kellemes, napos koraőszi idő volt jellemző, 20 fok feletti hőmérsékletekkel, ez pedig kedvezően hatott a komfortérzetre. A ködös tájakon a nyirkos idő hatására ízületi fájdalmak léphetnek fel az arra érzékenyeknél. Ezen kívül ügyeljünk arra, hogy a látástávolság jelentősen lecsökken, nagymértékben növelve a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

Hírek, érdekességek

Idén immár harmadszor kellett harmadfokú árvízvédelmi készültséget elrendelni a Sajón. A mostani áradás minden idők legmagasabb vízállásával járhat. Eközben a Bódva már rekordot döntött.
Rendkívüli esőzés és rekord széllökés a hétvégén
Hétvégén egy mediterrán ciklon alakította időjárásunkat. Két nap alatt helyenként a május havi átlagos csapadékmennyiség közel háromszorosa hullott le.
Halálos tornádók az USA-ban
Halálos tornádók söpörtek végig szombaton az USA déli részén. A természeti csapás eddig 10 ember, köztük három gyerek életét követelte, és több tucatnyian megsebesültek. Az életmentők az áldozatok és sérültek számának további emelkedésére számítanak.
Svédország melegebb mint Magyarország
Svédországban ma több helyen is 20 fok felett tetőzött a hőmérséklet. A csapadékos, szeles időjárásban, hazánkban többfelé még a 10 fokot sem érte el a hőmérséklet csúcsértéke.