Esős hétvége - kirándulási lehetőséggel

Szombaton egy hidegfront éri el hazánkat, sokfelé beborul az ég és esőre, záporra is számítani kell. Az igazán elszánt túrázókat szabadtéri programokkal várják Kiskőrösön.

A kecskeméti Hírös Hátizsák Egyesület, Kiskőrös város Művelődési, Közoktatási és Sportbizottsága és a Petőfi Sándor Gimnázium DSK túrát szervez. Immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Petőfi Túra elnevezésű rendezvény.

A Kiskörösről induló túra idén is három távon kerül megrendezésre. A 20 kilométeres távon a ritkán túrázok is bátran elindulhatnak. A 40 és 70 kilométeres táv azonban már csak a komolyabban felkészült túrázóknak ajánlott. A távokat egyénileg és csoportosan is lehet teljesíteni, akinek nem tetszik a gyaloglás, az kerékpárral is nekivághat a távnak. Nevezési a teljesíteni kívánt távtól függően 700 és 1400 forint között változik.

Szombaton nem lesz igazi kiránduló idő. Az erősen felhős, borult ég mellett főként a keleti országrészben kell esőre, záporra számítani. Időnként megélénkül az északias szél, és a hőmérséklet csúcsértéke a térségben 10 fok körül alakul. Aki úgy dönt, hogy a barátságtalan idő ellenére is nekivág a túrának, ne felejtsen el vízálló cipőt felvenni, esőkabátot és váltó ruhát eltenni. A fázósabbaknak sapkára és sálra is szüksége lehet, a szél miatt a valósnál is hűvösebbnek érezhetik majd a levegőt.

Hírek, érdekességek

New Yorkot is elérheti az Irene hurrikán
A rövidesen négyes erősségűvé fejlődő Irene hurrikán a hétvégén előbb Észak-Karolinában, majd New Englandben érhet partot. Eközben pedig vészesen megközelítheti New York metropoliszát is.
Heves zivatarokat okozott a hidegfront a Dunántúlon
A hétfő este érkező hidegfront a Dunántúlon többfelé okozott heves záporesőt, zivatart, viharos széllökést. Átmenetileg vonalba is rendeződtek a zivatarok.
A hétvégén sarkvidéki levegő árasztotta el Új-Zélandot, és olyan helyeken is havazott, ahol már több mint 70 éve nem láttak havat.
Szép nyári időben ünnepelhetjük az államalapítást
Péntek este ugyan egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, a hétvégi ünnepségeket azonban nem zavarja. Napos, meleg idő ígérkezik.