csapadék

csapadék

Meredeken emelkedett az észak-magyarországi folyók vízszintje

A hétvégén kiadós csapadék áztatta az ország északi és nyugati felét. Az Alpokalján egyhavi (mintegy 30mm) hó, illetve eső esett, míg az Északi-középhegység térségében volt, ahol 35-50 mm csapadék hullott. A kiadós eső, illetve az olvadó hó hatására több észak-magyarországi folyó vízszintje ugrásszerűen megemelkedett, és árvízvédelmi készültséget is elrendeltek. Másodfokú készültség van érvényben a Sajó és a Tarna több pontján, illetve a Taktán, míg elsőfokú a készültség az Ipolyon és a Zagyván.

Jelentős mennyiségű csapadék hullott idén télen

Magyarországon a klimatológiai vizsgálatok szerint a legcsapadékosabb évszak a nyár, utána következnek az átmeneti évszakok, és a legszárazabb a tél. Az elmúlt hetekben azonban szokatlanul gyakorivá vált a ciklonok és az ehhez köthető frontok érkezése, ami jelntős mennyiségű csapadékot eredményezett. Volt olyan nap, amikor nem is egy, hanem két front is áthaladt felettünk. Szombaton is erre számíthatunk: a nap elején egy meleg-, később pedig egy hidegfront érkezik hazánk területére.

Már félhavi csapadék hullott

Csütörtök délután óta ciklonok szállítják több hullámban a nedves légtömegeket a Földközi-tenger felől, jelentős csapadékkal áztatva a Kárpát-medencét. Pénteken az ország nagy részén tartósan havazott, ami a Dunántúlon szombat délelőtt is kitartott. A mintegy másfél nap alatt átmenetileg többfelé összegyűlt 5-10 centi, a Dunántúlon 15-20, néhol azt meghaladó hó. Az Alpokalján már most több helyen mintegy félhavi csapadék (15-16 mm) hullott hó formájában, ami rövidesen rohamos olvadásnak indul.

Közel egyhavi csapadék lehullhat kedden

Egy mediterrán ciklon hatására már hajnalban megkezdődik az esőzés a Dunántúlon és a déli megyékben. Délelőtt az északkeleti térség kivételével mindenhol számíthatunk csapadékra. A folyamatos eső mellett időnként zivatartevékenységgel kísért intenzív záporok is kialakulnak. Általában a Dunántúlon és a déli területeken 15-20 mm csapadékra készülhetünk, helyenként azonban 40-50 mm sem kizárt. Az egész májusi átlagos csapadékmennyiség egyébként hazánkban 45-75 mm között alakul.

Még nem látszik az aszály vége

Június eleje és augusztus vége között négy hőhullám is sújtotta hazánkat, emellett főleg a nyugati területek kis körzetei jelentős csapadékot is kaptak a záporokból, zivatarokból, felhőszakadásokból. Az ilyen, kis terültre korlátozódó heves eseményeknek jellemzője, hogy ugyan csak kisebb területet érint az esetleges kár, sajnos ezzel együtt a szárazságot is csak helyenként mérséklik. Előfordulhat, hogy 10 km-es körzeteken belül az egyik helyen az átlagos csapadéknál jóval több, míg nem sokkal arrébb semmi eső nem esett a tavasz óta.

A hét utolsó munkanapját sem ússzuk meg szárazon

A hajnali zivatarok a Dunántúlon okoztak csapadékot, a fővárost épp nem érintve reggel 7 körül a Székesfehérvár-Tatabánya vonal mentén haladtak északi, északkeleti irányba. Még a délelőtti órákban kiléptek térségünkből. 

Ezt követően újabb zivatarok pattantak ki a délelőtti órákban. Az alábbi műholdképen jól látható, hogy délelőtt 11 órakor Nógrád megyében, illetve a Balatontól délre, Tolna, Somogy és Baranya megyében vannak aktív zivatarok. Területükön erős légmozgás és intenzív csapadékhullás jellemző.