Viharos szél repítheti a Mikulás szánját

A jelenlegi számítások szerint december 6-án reggel éri el hazánkat az a markáns hidegfront, ami mögött napokig erős, viharos szél és téli hőmérsékletek, azaz nagyon kellemetlen idő lesz.

Az Észak-Európát fenyegető viharciklon hidegfrontja a legfrissebb számítások szerint pénteken, azaz Mikulás napján éri el térségünket északnyugat felől. A magasban az eddigiekhez képest több fokkal hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, miközben a talajon megerősödik, a Dunántúlon többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. A front által okozott csapadék mennyisége még erősen bizonytalan, de ahogy közeleg az időpont, egyre biztosabbá válik majd, hogy kifehéredik-e valahol a táj. Most a legvalószínűbb az, hogy elszórtan futó hózáporok lehetnek, de a kiterjedt, nagy havazásra még várni kell. Érdemes folyamatosan követni naponta többször is frissülő előrejelzéseinket!

A legerősebb széllökések a Kisalföldön és a Bakony térségében
várhatóak, ott akár a 80-90 km/órát is meghaladhatják a maxmális lökések, a
50-60 km/órás szélsebesség pedig országszerte nagy területen jellemző lehet.
Mindeközben a magasban drasztikus hűlés zajlik, néhány óra alatt 8-10 fokkal
hidegebb légtömegek érkeznek.

A hétvége egészen végig szelesnek látszik, az éjszakai fagypont
alatti hőmérséklettel és a nappali hideg idővel együtt nagyon kellemetlen időt
eredményez -  markáns légköri változás zajlik le ez alatt a pár nap alatt.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy Mikulás napján alig pár óra alatt akár 8-9fokot is hűlhet a hőmérséklet a magasban (sárga ellipszis).

 (Forrás: wetterzentrale.de)

Hírek, érdekességek

Kánikulai melegben rendezik meg a Budapest Félmaratont
A futók szerelmesei idén igazi nyári időben állhatnak rajthoz a fővárosban megrendezett nemzetközi futóversenyen.
Hullámvasút-időjárás Európában
Április első teljes hetében kontinensünkön igen változatosan alakul az időjárás. A hétfői közép-európai hidegfronttól kezdve a szerdai francia kánikulán át a hét végi lehetséges téli fordulatig keleten minden évszak képviselteti magát.
Özönvíz és káosz van Thaiföldön
Thaiföld déli részén egy hete szinte folyamatosan esik az eső. Az ítéletidő súlyos áradásokat, sárlavinákat okozott, már legalább tizenöten életüket vesztették.
Kánikula van Ibériában - a kontinensen először
Csütörtökön már csak néhány tized fok hiányzott, pénteken azonban már megvolt az első kánikulai nap a kontinensen. Ibéria déli részén a hőmérséklet elérte a 30 fokot.