Változott az új vörös-tengeri sziget alakja

Az elmúlt pár hét alatt egy új sziget emelkedett ki a Vörös-tengerből. Az elmúlt napokban is kicsit változott az alakja.

Mint ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Vörös-tengerben egy új vulkanikus sziget indult születésnek 2011. december közepén. A víz fölé emelkedett sziget úgy tűnik, mostanra nyugalomba került, megszűnt a víz alatti vulkáni tevékenység. Az elmúlt egy hét folyamán kicsit változtatta az alakját.

A szárazulat Jemen partjaitól mintegy 60 km-re található, a Zubair szigetek részét képezi. Az nagyjából 8 négyzetméteres, 600 méter széles szigetet egyelőre nem nevezték el.

A sziget rövid története képekben (forrás: NASA, earthobservatory.nasa.gov):

A Vörös-tenger felett 2007-ben készült felvételen még nyoma sem volt a szigetnek:


2011. december közepén kezdődött víz alatti vulkánkitörések eredményeként egy sziget emelkedett ki Jemen partjai közelében. A felvétel 2012. január 7-én készült:


Az alig egy héttel később, január 15-én készült műholdkép már nyugodtnak mutatja a környéket, az új sziget alakja pedig megváltozott: a korábbi képen a sziget délnyugati részén látható öböl kissé "feltöltődött". A sziget közepén pedig jól látszódnak az egymásra rakódott lávaréteget, ahogy egy kupolaszerű képződmény alkotnak:

Hírek, érdekességek

Videó! Intenzíven havazott Dél-Somogyban!
Egy kettősfront okozott havazást február 6-án és 7-én Dél-Magyarországon, rengeteg hó hullott a térségben. Hófúvás is nehezítette a közlekedést, helyenként komoly fennakadások is voltak. Olvasói videónkon a havazás intenzitása jól kivehető.
"Jégkatasztrófa" a tél első napján
Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak. Az ország északi felén ónos esővel, rendkívüli időjárással kezdődött a meteorológiai tél. A Budai-hegységben, a Pilisben és a Mátrában kritikussá vált a helyzet, megbénult a közlekedés.
Ezen a héten is ciklon sújt le ránk
Ez a hét sem telik el nagy mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékot hozó mediterrán ciklon és vele járó, több napig tartó kettősfronti hatás nélkül – élettanilag ismét rendkívül megterhelő napok jönnek.
Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!