Nem csak a nyuszi fog fázni húsvétkor!

Hideg lesz az idei húsvét. Nem csak a nappali hőmérsékletek maradnak el jócskán az ilyenkor megszokottól, de hajnalra többfelé fagypont alá süllyedhet a hőmérő higanyszála. Az alacsony hőérzet és a megfelelő öltözködés mellett a tudatos táplálkozásra is érdemes ilyenkor fokozottan odafigyelni.

Nem csak a nyuszi fog fázni az idei húsvétkor, hanem a locsolók, és a meglocsolt lányok is. Húsvétvasárnap- és hétfőn ugyanis folytatódik az átlagosnál jóval hidegebb idő: a maximumhőmérsékletek mintegy 5 fokkal elmaradnak a sokéves átlagtól, hajnalra pedig többfelé fagypont alá csökken majd a hőmérséklet. Sőt, északon akár -5 – -7 fokot is mérhetünk! Nem csoda, hogy szombatra virradó éjszaka megdőlt a napi hidegrekord: a Nógrád megyei Zabaron hajnalra -7 (!) Celsius-fokig csökken a hőmérséklet!

Főként napközben azonban még ennél is hidegebbnek fogjuk érezni a hőmérsékletet: vasárnap még csak nyugaton, hétfőn pedig már országszerte ismét megerősödik, sőt, hétfőn nyugaton viharossá fokozódik a szél. Kedden pedig szinte országszerte viharos szélre készüljünk – a következő napokban tehát ismét szükség lesz a téli holmikra: a locsolók bizony télikabátban, sapkában és sálban járhatnak házról-házra...

Szerencsére a hét közepén javulás kezdődik, a jövő hét második felében pedig a jelenlegi előrejelzések szerint gyorsan fog erősödni a nappali felmelegedés – a hétvégén már 20 fok feletti hőmérsékleteket is mérhetünk, vagyis visszatér az igazi, napos, enyhe tavasz!

A hideg húsvéti időszakot gyors felmelegedés és napos, frontmentes idő követi majd a jövő hét második felében

A frontmentes idő ellenére húsvétkor is többen tapasztalhatnak intenzívebb panaszokat. A szeles időben nagyon alacsony lesz az érzett hőmérséklet, emellett fejfájásra is panaszkodhatunk, a takarítás, sürgés-forgás miatt pedig idegi feszültség is gyötörhet bennünket. Érdemes a következő napokban borsmenta és citromfű teát fogyasztani – előbbi a fejfájást enyhítheti, utóbbi pedig nyugtató hatású.

Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk túlenni magunkat, az ebből fakadó kellemetlenségeket azonban néhány szabály betartásával és jó tanács megfogadásával könnyen elkerülhetjük:

- Tartsunk mértéket az ünnepi étkezések során, a húsvéti sonka és más húsételek mellé fogyasszon könnyebb fogásokat, például salátát is!

- Együnk friss zöldségeket, például a piacokon már sokfelé kapható újhagymát! Ez ugyanis amellett, hogy nagy mennyiségben tartalmaz illóolajokat, vitaminokat és ásványi anyagokat, serkenti az emésztését és még vizelethajtó hatása is van.

- Igyon borsmenta teát a könnyebb emésztés miatt is, így a kelleténél zsírosabb ételek sem ülik majd meg annyira a gyomrát.

- A bevásárláskor keresse a minőségi, ellenőrzött termékeket – a csokoládék esetén is válassza inkább a kevésbé olcsó, jó minőségű alapanyagokból készült árukat.

- Ha pedig szeretné az ünnepek előtt-alatt-után felfrissíteni szervezetét, akkor próbálja ki tavaszi regeneráló csomagunkat!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

     

Hírek, érdekességek

Milyen lesz a hosszú hétvége időjárása?
A négynapos hosszú hétvégén kezdetben keleten borongós, míg nyugaton változékony időre van kilátás. Szombatig marad az erősen felhős, borult idő, vasárnaptól viszont javulásra számíthatunk, kellemes nyárias idő lesz. Cikkünk folyamatosan frissül, kövesse velünk augusztus 20-a időjárását!
Hogyan ért véget a nyár negyedik hőhulláma?
Az augusztus 5-én kezdődő, augusztus 16-áig tartó hőhullám volt a negyedik és egyben a leghosszabb is a 2015-ös év nyarán. Egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetőn augusztus 17-étől kezdve már 30 fok alatt várhatóak a csúcshőmérsékletek. A front előtt egy zivatarlánc is kialakult.
Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!
A nyár leghosszabb hőhulláma véget ér!
A rekord hosszúságúnak számító hőhullám is egyszer véget ér, mégpedig egy nyugat felől érkező hidegfrontnak köszönhetően. A front mentén sokfelé zivatarok várhatóak, felhőszakadás, illetve jégeső kíséretében.