Most nem lesz tél március 15-én!

Az idén tavaszi időben tölthetjük a nemzeti ünnepet, a két évvel ezelőtti hóviharnak híre hamva sem lesz! Ugyan nem lesz zavartalan a napsütés, de igazi tavaszi időre számíthatunk.

Március 15-e idén vasárnapra esik, a hétvége két napja közül pedig éppen vasárnap számíthatunk majd jobb időre. Szombaton még sok lesz felettünk a felhő, és szórványosan kisebb esőre is számítani kell, vasárnap azonban már csak néhol zavarhatja meg csapadék a szabadtéri programokat. A hőmérséklet tekintetében is a tavaszi értékek lesznek jellemzőek, szinte mindenhol 10 fok felett alakul a délutáni hőmérséklet.

A nyugodt időben végre kipihenhetjük az előző napok frontjainak fáradalmait: a fejfájás, a vérnyomás-ingadozás és az ízületi bántalmak sem lesznek már jellemzőek, és a fáradékonyság is csökken. Ide kattintva nagyon jó tippet javaslunk azoknak, akik egy kis energiára, feltöltődésre vágynak.

A frontmentes, szépidő hátulütője, hogy a tavaszi pollenszezon aktuális növényei, például a mogyoró, a kőris, a tiszafafélék és az éger is egyre több virágport juttatnak a levegőbe - az allergiások állapota romolhat.

Ami tehát a lényeg: nemzeti ünnepünkön elképzelni is nehéz lesz, hogy két évvel ezelőtt mekkora hóvihar tombolt ezen a napon!

Hírek, érdekességek

Szárazság a Száhel-övezetben
Az afrikai Száhel-övezet arról nevezetes, hogy nagyon kevés eső esik a területén. A napokban egy tanulmány látott napvilágot, mely a térség csapadékviszonyairól ad információt.
Nem ér véget a viharos idő Észak-Európában
Napok óta sorra érik el Skandináviát és a Brit-szigeteket a markáns ciklonok, és egyelőre csak átmenetileg csendesülhet az idő.
Erőteljes melegedéssel kezdődik az új év
Eddig igazi télben még nem volt részünk, hó is alig hullott. Úgy tűnik, a tél 2012-ben is tovább várat magára.
Fákat, épületeket rongált meg a szélvihar
Hozzánk, és a Brit-szigetekre is menetrend szerint érkezett meg a szélvihar. Károk is keletkeztek, a fákat és épületeket is megrongált a tomboló szél.