Még nem látszik az aszály vége

A nyár folyamán egyes körzetekben ugyan bőségesen hullott csapadék, a Kárpát-medence nagyobb részén azonban a tavasz óta tart a szárazság.

Június eleje és augusztus vége között négy hőhullám is sújtotta hazánkat, emellett főleg a nyugati területek kis körzetei jelentős csapadékot is kaptak a záporokból, zivatarokból, felhőszakadásokból. Az ilyen, kis terültre korlátozódó heves eseményeknek jellemzője, hogy ugyan csak kisebb területet érint az esetleges kár, sajnos ezzel együtt a szárazságot is csak helyenként mérséklik. Előfordulhat, hogy 10 km-es körzeteken belül az egyik helyen az átlagos csapadéknál jóval több, míg nem sokkal arrébb semmi eső nem esett a tavasz óta.

Az Északi-középhegység térségében is rendkívüli a szárazság. Beszámolók szerint sok méhész méhei nem készítettek annyi mézet, amit le lehetett volna adni, hiszen a vízhiány rendkívül megviselte a növényzetet. Sokfelé már a fű is kiszáradt, a rekkenő hőség és a tűző nap hatására kiszikkadt a talaj. Néhol olyan mértékű az aszály, hogy azt több, az átlagnál jóval csapadékosabb hónap tudná mérsékelni, a vízhiányt megszűntetni pedig még ennél is több időre lenne szükség. A mezőgazdaságban milliárdos károkról szólnak a hírek, emellett a természetes környezet is megszenvedi a rendkívüli időjárást.

A következő felvételeket Kovács Henrik készítette Heves megye északi részén, a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet területén, a Heves-Borsodi-dombságon.

Vadkörtefa a száraz mezőn

Aszály sújtotta hegyoldal

Kiégett fű

Sárgára száradt a hajdan zöld domboldal

Hírek, érdekességek

Kiadós eső áztatja a Közel-Keletet
A Közel-Kelet nyugati részén szombattól keddig jelentős eső hullott, helyenként az átlagos áprilisi csapadékösszeg duplája esett le három nap alatt.
Szeptember első hétvégéjére is jutott melegrekord
Szeptember 4-én, vasárnap közel 70 éves melegrekord dőlt meg a fővárosban, ugyanis a száraz, meleg levegőben 32,7 fokig emelkedett a hőmérséklet.
Egy nap nyár után szél, lehűlés és záporok érkeznek
Csütörtökön már a nyár elejét idézik a csúcsértékek, de a szél fokozatosan erősödik, és este egy markáns hidegfront érkezik. Hétvégén napos, de szeles idő lesz.
Már négyes erősségű a Katia hurrikán
Újabb hurrikán tart az Egyesült Államok keleti partja felé. A Katia az elmúlt egy-két napban gyorsan erősödött, már négyes fokozatú trópusi ciklon.