Közeledik a vulkáni felhő

Az Izlandon a napokban kitört gleccservulkán hamu- és törmelékfelhője tovább terjeszkedik Európa fölött, káoszt okozva a reptereken. Ferihegyen pénteken több mint 40 járatot töröltek, és este 7 órától 24 órás légtérzárat rendeltek el.

5:00 (szombat)

Hajnali 2 és 3 óra között érte el a vulkáni felhőzet déli pereme hazánk északi tájait. Azóta is fokozatosan halad dél felé az áramlással. A felhő időjárásunkat nem befolyásolja, és hamuhullás sem várható, hiszen feltételezhetően nem fog lekeveredni az alacsonyabb légrétegekbe, és ma számottevő csapadék sem várható. A nagyobb méretű szemcsék a kitörés néhány kilométeres körzetében, Izland és Skócia térségében már kihullottak. Emellett, a felhő terjeszkedése során folyamatosan hígul, hozzánk kis koncentrációban érkezik, így egészségügyi panaszoktól sem kell tartani. A napfelkelték és napnyugták azonban szokatlanul vörös színben pompázhatnak az elkövetkező napokban.

23:30

Svédországban, Írországban és Norvégiában részlegesen már megnyitották a légteret, miközben légtérzár van érvényben hazánk mellett Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Észtországban, Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában, illetve szombattól Románia északnyugati részén is. Ferihegyen nincs tömeg, a repteret azonban éjszakára sem zárják be. A hamufelhő pár órán belül eléri az északi határszélt.

20:50

A vulkáni felhő déli része jelenleg Ausztria, Lengyelország és Szlovákia határánál húzódik.

A fenti műholdképen a narancs sáv jelzi a hamufelhő elhelyezkedését 18 UTC-kor (20 óra). Pereme Németországon és Csehországon át Szlovákia északi határától Lengyelországon keresztül a balti térségig húzódik.

19:30

A vulkáni felhő áthaladt már Dánia fölött, elérte Németország és Lengyelország középső részeit, és egyrészt keletre terjed Oroszország felé, másrészt délkeleti irányban Európa középső részei felé. A hamufelhő megközelítőleg 25 kilométer/óra sebességgel halad, térségünket az éjszaka folyamán éri el. Péntek este 7 órától szombat este 7 óráig szünetel a légiforgalom hazánk légterében. Sem utasszállító, sem katonai gépek, sem mentőhelikopterek nem tartózkodhatnak a levegőben.

Az Eyjafjalla gleccservulkán kitörésének hatására Észak- és Nyugat-Európa számos repterén megbénult a légiközlekedés, a becslések szerint közel 17 ezer járat kerül törlésre a mai nap folyamán. A szakemberek szerint a vulkán továbbra is aktív, de már kevesebb hamut lövell a légkörbe.

Nagy-Britanniában, Írországban, Dániában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Belgiumban és Hollandiában már csütörtökön leállították a légiforgalmat. Péntek reggel Franciaország északi részén 24 repteret zártak be, Németország legtöbb repterén is leállt a forgalom, és a balti államokban is szünetel a légi közlekedés.

A vulkáni felhő közel 6-10 kilométeres magasságban, a repülőgépek utazási magasságában helyezkedik el, és a problémát az okozhatja, ha a törmelékkristályok a hajtóműbe kerülnek, mert az leálláshoz vezethet.

A vulkáni hamufelhő a magassági áramlással kelet-délkelet felé terjeszkedik, és még legalább 24 óráig érezteti majd hatását.

Az előrejelzések szerint a péntek esti-éjszakai órákban érheti el a felhő hazánkat és Ferihegyet, ezért péntek este 7 órától szombat este 7 óráig légtérzár van érvényben Ferihegyen. A hamufelhő vasárnap napközben hagyhatja el térségünket észak-északkelet felé, miután az áramlás déliesre fordul.

A vulkán, amely a hónapban immár másodszor tört ki, szerdán vált aktívvá. A hő hatására megolvadt a környező jégmező, és két helyen is megindult az olvadékvíz a gleccser oldalán. Több száz embert kitelepítettek, miután a víz kisebb ház nagyságú jégtéblákat is magával sodor.

Hírek, érdekességek

Hétfőn is tomboltak a zivatarok
A vasárnapi égzengés után hétfőn napközben is megjelentek a konvektív csapadékot adó zivatarcellák. Intenzitásuk némiképp alulmúlja a vasárnapit, a főváros ismét elázott.
Sarkvidéki hideg és szélvihar érkezik szerda reggelre
Markáns változás előtt áll időjárásunk, a következő napokban végérvényesen beköszönt az "igazi" ősz, véget érnek az enyhe, késő nyárias napok. Keddre és szerdára virradóra is hidegfront érkezik térségünkbe, utóbbi mögött ráadásul sarkvidéki eredetű, jóval hidegebb légtömeg érkezik, az utána napokig erős, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél miatt pedig extrém alacsony lesz a hőérzet. Hétvégére pedig talaj menti fagyok jöhetnek, sőt, néhol 2 méteren is kevéssel 0°C alá süllyedhet hajnalra a hőmérséklet. A hidegfrontok természetesen szervezetünket is rendkívül megterhelik, cikkünkben azt is elmondjuk, hogyan készülhet fel erre.
Enyhülő időben romlik a figyelem
Október második hetében lassú enyhülés veszi kezdetét térségünkben. Növekszik a napi hőingás mértéke, a melegfront jellegű időben pedig sokak körében csökken a figyelem, romlik a koncentrálóképesség. Humánmeteorológia.
Talajmenti faggyal kezdődik a csillagászati ősz
2014. szeptember 23-án, hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz. Ezzel együtt időjárásunk is egyértelműen ősziesre fordult, hiszen a szeles 23-át követően a 24-re virradó éjszaka többfelé számíthatunk talajmenti fagyra. Cikkünkben humánmeteorológiai tanácsokat is olvashat!