Idén pontosan érkezik a nyár!

Idén, 2015-ben nem hazudtolja meg magát a naptár: június 1-jével nem csak papíron, de az időjárás szempontjából is beköszönt a nyár! Ennek első hetében ugyanis napos időre, és egyre többfelé 30 fok fölötti hőmérsékletekre számíthatunk – a meleg várhatóan a hétvégéig is kitart majd. Ez szervezetünket is rendkívül igénybe veszi, érdemes erre alaposan felkészülnie!

2015-ben hajszálpontosan – ahogyan a naptárban is meg van írva – június 1-jével beköszönt az igazi nyár. Az előttünk álló héten ugyanis sok napsütésre és egyre melegebb időre számíthatunk: a legmelegebb órákban egyre többfelé lépheti át a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, vagyis igazi kánikulára, a hétvégén pedig kifejezetten kellemes strandidőre számíthatunk! Front érkezése a következő napokban nem várható, és csapadék is csak elvétve lehet az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből futó záporok, esetleg egy-egy zivatar formájában. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérniük naponta többször frissülő időjárás-előrejelzésünket.

Igazi frontmentes, napos, meleg nyári idő várható június első hetében

A melegedéssel tehát országszerte kánikulába lépünk át, ami várhatóan a jövő hét elején is folytatódik. Ezzel azonban nem árt vigyázni, mert még nem szoktunk hozzá a nyári hatásokhoz! Ráadásul az extrém melegedésnek, az átlagosnál több fokkal melegebb időnek komoly élettani hatásai is vannak: nem csak az érzékenyebb, de az egészséges szervezetet is megviselik, az éppen lebetegedett, vagy krónikus betegséggel küzdőkre nézve azonban kimondottan veszélyes is lehet!

A szívbetegek különösen veszélyeztetettek, ez a humánmeteorológiai helyzet számukra a legmegterhelőbb. De sokan panaszkodhatnak majd fáradékonyságra, tompaságra, bágyadtságra. Csökken a munkavégző-képesség, koncentrálási problémák léphetnek fel. Emellett általános panasz lehet a fejfájás, és a migrén is. Az UV-sugárzás pedig sokfelé elérheti a nagyon erős fokozatot!

Érdemes tehát tudatosan készülnie a tartós hőségre, valamint a vele járó, az előbb említett panaszokra, annak érdekében, hogy elkerülje a kellemetlenségeket. Íme, egy-két tanács, amire fontos odafigyelnie:

 - Növelje meg a folyadékbevitelt, érdemes hozzászokni a legalább 2-3 liter napi ásványvíz fogyasztáshoz.

 - Mindenki számára fontos, a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők számára pedig alapvető fontosságú, hogy a nehezen emészthető ételeket hagyjuk ki az étrendünkből. Érdemes könnyű fogásokat – például szárnyasokat, saláta körettel – és inkább többször, de kisebb adagokat fogyasztani.

- Amennyiben az idősebbek vagy a szívbetegek közé tartozik, akkor kerülje a fizikai megterhelést is, és lehetőség szerint pihenjen minél többet! A bevásárlást pedig lehetőség szerint reggel végezze, amikor még hűvösebb az idő, ugyanis a cipekedés is rendkívül veszélyes lehet!

- Az éjszakai órákban jelentkező alvászavarok elkerülése érdekében lefekvés előtt vegyen egy levendulás fürdőt, és igyon meg egy bögre meleg, mézes tejet, így jobban és könnyebben fog tudni aludni.

- Fektessen nagyobb hangsúlyt az élénkítésre, és igyon kávét vagy zöld teát – utóbbival migrénes panaszait is enyhítheti. Segít az is, ha citrom vagy rozmaring illóolajat párologtat a munkahelyén.

 - A délelőtt 11-től délután 3-ig terjedő időszakban fokozottan ügyeljünk a bőrvédelemre. A kevésbé érzékeny bőrtípussal rendelkezők 20-30-as, a nagyon érzékeny bőrűek viszont legalább 40-es faktorszámú napkrémet használjanak. A strandokon naponta többször kenjük be bőrünket, így hosszú távon sokat tehetünk bőrünk egészségének megőrzéséért. Emellett a legmelegebb órákban ajánlott árnyékba húzódni, illetve védjük magunkat széles karimájú szalmakalap viselésével is.

Iratkozzon fel ingyenes napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre, hogy időben felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy egész héten nem csak a talajon, de a magasban is az átlagosnál több fokkal melegebb lesz (narancs ellipszis). Az alsó görbesereg pedig azt mutatja, hogy a következő napokban a főváros térségében nem várható jelentős mennyiségű csapadék.  (Forrás: wetterzentrale.de)

Hírek, érdekességek

Özönvíz, jégeső, zivatarok
Szombaton elszórtan, vasárnaptól kezdődően azonban több napig sokfelé kell arra számítani, hogy bármikor "leszakadhat az ég". Akár jégesők és komoly felhőszakadások is kísérhetik az intenzív zivatarokat.
Ónos esővel indul az új év!
Alig kezdődött el a 2015-ös év, máris itt az első nagyon veszélyes időjárási helyzet: a 2-án, péntek este érkező hidegfront csapadéksávja a Dunától keletre és délen többfelé okozhat ónos csapadékot. Rendkívül veszélyes ilyenkor közlekedni, ha tehetik, maradjanak otthon!
Másfél havi csapadék 24 órán belül
Kiadós csapadékzóna érkezett július 22-én a főváros fölé. A kettősfronthoz kapcsolódó felhőzetből, illetve a frontvonal mentén kialakuló konvektív felhőzetből egy nap leforgása alatt döbbenetes mennyiségű víz érkezett a felszínre.
Veszélyes lesz a szilveszter éjszaka!
Amilyen hideg reggellel búcsúzott 2014, olyan extrém fagyokkal indul az új év is. Rendkívül veszélyes lesz a szabadban éjszakázni!