Elromlik az idő a hétvégére

A hét utolsó napjaiban egymást érik a frontok, változékonyra és egyúttal hűvösebbre fordul az időjárás. Hétvégén lesz, ahol csupán 20 fokot mutatnak majd a hőmérők.

A következő 36 órában egymást érik a frontok a
Kárpát-medencében. Elsőként ma este érkezik egy hidegfront, ami éjszaka és
pénteken elsősorban az északi országrészben okoz csapadékot. A front hatására
már sokfelé visszaesnek a csúcsértékek, a Kisalföldön akár 8-10 fokkal is
alacsonyabban tetőzhet a hőmérséklet a szerdaihoz képest. Alighogy elhagyja
térségünket a hidegfront, nyomában már egy melegfront érkezik péntek este
nyugat felől. Ezt többfelé kísérheti majd eső, zápor, néhol zivatar is. A
melegfrontot pedig szinte szünet nélkül követi egy újabb hidegfront, ami az
északnyugati tájakat már szombat hajnalban eléri.

Mind pénteken, mind szombaton a legtöbb napsütés a déli
megyékben várható. Szombaton északon és nyugaton, míg vasárnap már többfelé
várható csapadék, ekkor északnyugaton lehetnek hosszabb napos időszakok.
Eközben egyre hidegebb levegő áramlik térségünkbe, elsősorban a Dunántúlon lesz
ahol, mindössze 20 fokig (vagy akár addig sem) melegszik majd az idő. A mostani
hétvégén tehát nem a strandolásé lesz a főszerep.

A jövő hét elején melegebb légtömegek érkeznek, ám
változékony marad az időjárás, és több alkalommal alakulhatnak ki záporok,
zivatarok. A jelen számítások szerint a keleti megyékbe térhet vissza pár napra
a kánikula.

Hírek, érdekességek

Karácsonyi vihar és káosz Nagy-Britanniában
Több ezer ember karácsonyát „tette tönkre” a Dirk névre keresztelt viharciklon Angliában, miután a heves szélviharok és áradások Britannia-szerte áramkimaradásokat és közlekedési káoszt okoztak.
Éjszakai melegedés?
Gyorsan átvonult hazánk felett az a hidegfront, ami a napsütés mellett többfelé erős, viharos szelet is hozott.
Karácsonyi viharciklon csap le a britekre
Alig néhány héttel ezelőtt orkán erejű vihar tombolt Észak- és Nyugat-Európában, szenteste környékén pedig ugyanilyen ítéletidő érheti el a Brit-szigeteket.
Sűrű köd a metropoliszban (képekkel)
Csak a felhőkarcolók teteje látszódott ki szerdán New York-ban, az USA keleti partvidékének nagy részét beborító tejfehér, sűrű ködből. Képes beszámolónk.