10-15 fokos lehűlést hoz a hétvégi hidegfront

A nyár negyedik hőhullámának egy vasárnap érkező markáns hidegfront vet véget, amely mögött mintegy 10-15 fokkal esik vissza a hőmérséklet. A hőhullám utolsó napjain azonban még melegrekordok dőlhetnek.

A front az északnyugati tájakat már vasárnap hajnalban eléri, majd napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, amelyet később eső válthat fel nyugat felől. A Dunántúlra már vasárnap megérkezik a felfrissülés, itt már bőven 30 fok alatt tetőzik a hőmérséklet, miközben a Tiszántúlon még maradnak a 35, 36 fokos csúcsértékek.

Hétfőn aztán országszerte lehűl az idő, a frontzóna a keleti tájakat várhatóan a déli órákban hagyja el. A hét első napjain gyakran a 25 fokot sem érik el a maximumok, és a front mögött megerősödő északnyugati szél is csökkenti a hőérzetet. Közben az éjszakák is egyre csípősebbé válnak, többször csökken ismét 10 fok alá a hőmérséklet, a szélvédett völgyekben pedig ettől jóval hidegebb lehet majd.

A fronthoz kapcsolódóan vasárnap és hétfőn sokfelé várható csapadék, azt követően pedig visszatér a napsütés, és felmelegedés veszi újból kezdetét. Újabb hőhullámtól azonban a jelen számítások szerint nem kell tartani, augusztus végén kellemes nyári időre van kilátás.

A hidegfront előtt még rekordok dőlhetnek

Mielőtt a lehűlés megérkezne, nem lesznek ritkák a 40 fokot közelítő csúcsértékek. Szerdán pl. Baján 39, 1 fokot mértek, amivel beállt a 90 évvel ezelőtti napi országos rekord. Pénteken ismét elérheti a 39 fokot a hőmérséklet, aminél egy tizeddel magasabb az augusztus 24-re vonatkozó országos rekord. Pénteken jó eséllyel megdőlhet a budapesti napi rekord is, hiszen az mindössze 34,3 fok (1918, OMSz), a fővárosban pedig a 37 fokot is elérheti a hőmérséklet.

A szombat is rekordokat hozhat, mind budapesti, mind országos szinten. Az erre a napra vonatkozó fővárosi rekord 34,6 fok, míg az országos csúcs 39,2 fok. Pénteken és szombaton egyébként a 40 fok sem kizárt az ország egyes, déli részein.

Az abszolút maximum rekordját hazánkban Kiskunhalas tartja, ahol 2007 júliusában 41,9 fokig kúszott a hőmérő higanyszála.

Hírek, érdekességek

trópusi táj
Meglepő, hogy honnan származik a szennyező műanyagok nagy arány a természetben! Nem is hinnénk, hogy a ruházatunk használatával is szennyezzük a környezetet!
Csernobil_alhir_sugarzas
Rémisztő hírek terjengnek a világhálón, miszerint a mai napon a csernobili erdőtűz porfelhője elérheti hazánkat. Ebben a cikkben leírjuk, hogy mi igaz ebből a hírből.
HUSVET_IDOJARAS
Javában zajlik a tavasz 20 fok feletti hőmrsékleti értékeket mérhetünk országszerte. Sajnos nem sokáig örülhetünk, ugyanis a jövő hét elején jeletős változás jön! Az idei húsvéti locsolást az időjárás biztosítja!
A napokon át tartó szürke, fényszegény időjárásnak nagyon komoly következményei lehetnek. Sokan tapasztalnak orvosmeteorológiai tüneteket, fáradtak, a reflexek tompák, megnő a reakció idő.