Özönvíz, jégeső, zivatarok

Szombaton elszórtan, vasárnaptól kezdődően azonban több napig sokfelé kell arra számítani, hogy bármikor "leszakadhat az ég". Akár jégesők és komoly felhőszakadások is kísérhetik az intenzív zivatarokat.

Az előző napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék az ország egy jelentős részén jól átnedvesítette a talajt, most pedig meleg, de labilis légtömegek érkeznek majd a Kárpát-medencébe. Igencsak fülledt napok elé nézünk: szombaton főleg északon és nyugaton, vasárnaptól viszont az ország szinte bármely pontján nagy esély mutatkozik zivatarok kialakulására. Akár heves kísérőjelenségek is előfordulhatnak, így például jégesőkre és hirtelen jött felhőszakadásokra, illetve szélrohamokra is fel kell készülni. Főleg délután és estefelé, de néhol akár éjszaka is kialakulhatnak zivatarok.

Ezzel együtt nem lesz hűvös az idő: a zivatargócokban ugyan pár perc alatt akár 10 fokot is zuhanhat a hőmérséklet, a szárazabb, naposabb területeken azonban a délutáni órákban a 30 fok körüli hőmérsékletek lesznek jellemzőek. A "tipikus" nyaralóidőre tehát még mindig várni kell, a szerencsésebb helyeken azonban egy-egy napot meg lehet úszni nagyobb viharok nélkül.

A fülledt idő sokakat megvisel, az idősek, a szívbetegek és a keringési panaszokkal élők pedig különösen veszélyeztetettek. 

Ennek a rendkívül megterhelő humánmeteorológiai helyzetnek a szervezetre gyakorolt hatásairól tájékozódjon a Meteo Klinika oldalán!

A zivatarfelhők teteje akár 10 km-es magasságba is felnyúlhat

Hírek, érdekességek

Nyolcvanéves hidegrekord dőlt meg
Folytatódott a rendkívüli időjárás,a hóviharok után nyolcvanéves hidegrekord dőlt meg szombat reggel. Vasárnap hajnalban újabb rekordok születhetnek.
Hozzánk lehűlést, a Közel-Keletre hőséget hozott a pénteki ciklon
A nemzeti ünnepünk viharos időjárását okozó ciklon előterében szokatlanul meleg levegő áramlott dél felől a közel-keleti térségbe.
Megdőlt a fővárosi és az országos hidegrekord is
A szombati nap után vasárnap hajnalban is rekord mélyre süllyedt a hőmérséklet, mind a fővárosi, mind az országos napi minimum rekord a múlté lett.
Ismét ugrásszerűen nőtt a belvízi elöntés
Már bő 60 ezer hektárt érint országosan a belvíz. Noha még nincs vége a márciusnak, már több helyen lehullott két-háromhavi csapadék, és a csapadékos időszak folytatódik.