Özönvíz, jégeső, zivatarok

Szombaton elszórtan, vasárnaptól kezdődően azonban több napig sokfelé kell arra számítani, hogy bármikor "leszakadhat az ég". Akár jégesők és komoly felhőszakadások is kísérhetik az intenzív zivatarokat.

Az előző napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék az ország egy jelentős részén jól átnedvesítette a talajt, most pedig meleg, de labilis légtömegek érkeznek majd a Kárpát-medencébe. Igencsak fülledt napok elé nézünk: szombaton főleg északon és nyugaton, vasárnaptól viszont az ország szinte bármely pontján nagy esély mutatkozik zivatarok kialakulására. Akár heves kísérőjelenségek is előfordulhatnak, így például jégesőkre és hirtelen jött felhőszakadásokra, illetve szélrohamokra is fel kell készülni. Főleg délután és estefelé, de néhol akár éjszaka is kialakulhatnak zivatarok.

Ezzel együtt nem lesz hűvös az idő: a zivatargócokban ugyan pár perc alatt akár 10 fokot is zuhanhat a hőmérséklet, a szárazabb, naposabb területeken azonban a délutáni órákban a 30 fok körüli hőmérsékletek lesznek jellemzőek. A "tipikus" nyaralóidőre tehát még mindig várni kell, a szerencsésebb helyeken azonban egy-egy napot meg lehet úszni nagyobb viharok nélkül.

A fülledt idő sokakat megvisel, az idősek, a szívbetegek és a keringési panaszokkal élők pedig különösen veszélyeztetettek. 

Ennek a rendkívül megterhelő humánmeteorológiai helyzetnek a szervezetre gyakorolt hatásairól tájékozódjon a Meteo Klinika oldalán!

A zivatarfelhők teteje akár 10 km-es magasságba is felnyúlhat

Hírek, érdekességek

Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!
Rekord hosszú hőségriadó
2015 augusztusa a Magyarországon valaha volt leghosszabb hőségriadóval nyitott! Korábban még soha nem rendeletek el 11 napon át tartó riasztást, amiből 6 napon a legmagasabb fok van érvényben.
Egy órával kevesebbet alhatunk
Vasárnapra virradó hajnalban kezdetét veszi a nyári időszámítás. Hajnali 2 órakor 1 órával előbbre kell állítani az órákat. A következő napokban átmenetileg felborulhat a bioritmusunk, alvászavarok is jelentkezhetnek. Olvassa el, hogyan védheti ki az óraátállítás kellemetlen hatásait!
Meddig lesz még ilyen meleg?!
Szerdán, augusztus 5-én kezdődött 2015 negyedik hőhulláma, amit sokan nagyon nehezen, és egyre nehezebben viselnek. Felmerül a kérdés: meddig tart még ez a nagy meleg?