forróság

forróság

Itt az újabb hőhullám!

Július első hétvégéjén hirtelen melegedéssel beköszönt az idei év második hőhulláma: már a hétvégén 30 fok körüli hőmérsékleteket mérhetünk, aztán a következő hét elején már országszerte 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála. Sőt, július 8-án, kedden akár 35 fok fölötti maximumok is lehetnek! A hétvégén tehát igazi strandidő lesz, hazai vizeink hőmérséklete is több fokot fog emelkedni a következő napokban.

Mégsem Líbia a világ forró pontja

A 2010-11-ben zajló kutatás során tüzetes szakértői vizsgálatnak vetették alá az 1922-ben, El Aziziában mért 58 Celsius-fokos hőmérsékleti értéket, aminél a mérések története óta sosem mértek magasabbat. A vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy egyáltalán nem megfelelő körülmények között történt a mérés: a műszerek állapota megkérdőjelezhető volt, a mérés nagymértékben eltért mind a környező adatoktól, mind az állomáson az elkövetkező időszakban regisztrált hőmérsékleti értékektől.

Forróság a Balkánon és Kelet-Európában

Hétfőn 39,7 fokkal az idei nyár eddigi legforróbb napját élhettük meg, a hivatalos adatok szerint Pakson volt ilyen meleg. Sőt, a Budapesten aznapra vonatkozó érték még sosem volt ilyen magas a mérések óta, a fővárosban 37,7 fokkal új csúcs született. Keddre virradóra egy hidegfront érkezett, mely véget vetett az immáron negyedik hőhullámnak, felfrissült a levegő.

Afrikai forróság érkezik Európába

Az elkövetkező napokban Európa felett egy ún. meleg gerinc épül ki, amely teret enged a forró, afrikai levegőnek. Ha a műholdképre tekintünk, már most is láthatjuk, hogy Dél- és Közép-Európa felett szinte alig van felhő, miközben egy markáns ciklon örvénylik a kontinens nyugati részei felett, Kelet-Európában pedig még mindig egy hidegcsepp okoz borús időt - ezek a napokban fokozatosan feltöltődnek. A szaharai eredetű levegő közben dél felől egyre északabbra nyomul, ahogy egy magas nyomású képződmény épül ki a kontinens középső részein - a melegedés már elkezdődött.