RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Szerda: Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható csapadék: az északi, északkeleti tájakon kezdetben még előfordulhat fagyott eső, ónos eső, majd ott is esőbe vált a halmazállapot. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél, amelynek iránya a déli országrészben déli, másutt keleties lesz. A minimum -1, +6, a csúcsérték 2, 13 fok között valószínű - északon, északkeleten lesz hidegebb, délen pedig enyhébb az idő.
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Csütörtök: Alapvetően felhős idő várható, de főleg a délutáni, esti órákban nagyobb területen is vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró. Elsősorban a nap első felében fordulhat elő több helyen eső, zápor, később csökken a csapadékhajlam. A déli, délkeleti szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 0, +7, délután 4, 16 fok között alakul a hőmérséklet, az északi, északkeleti határvidéken lesz hidegebb az idő.
Péntek: Kezdetben a párásság, köd mellett szakadozottabb felhőzet valószínű, majd délnyugat felől ismét vastagodni kezd a felhőtakaró. Elszórtan, nagyobb eséllyel a délnyugati, déli vidékeken fordulhat elő eső, záporeső. Kevés helyen élénk lökések kísérhetik a jellemzően keleti, délkeleti irányú szelet. Hajnalban -1, +5, délután 4, 15 fok közötti értékek valószínűek, hidegebb idő továbbra is az északkeleti, északi határ közelében lehet.
Szombat: Erősen felhős vagy borult idő valószínű többfelé esővel, záporral - dél felé haladva növekszik a csapadék előfordulási valószínűsége. Jobbára gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható. Hajnalban -1, +6, délután 5, 12 fokra számíthatunk.
Vasárnap: Nagyobbrészt felhős idő, ugyanakkor a csapadékhajlam csökkenése valószínű - kevesebb helyen eshet. Az északira, északkeletire forduló szél főként az északkeleti, keleti harmadban többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. Hajnalban -2, +5, délután 3, 10 fok közötti értékek valószínűek.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Ha pedig gyógyulni szeretne, jelentkezzen be a Meteo Klinika meteogyógyászati rendelésére: 06-1-296-0513.
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »