RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Vasárnap: A gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt lehetséges. Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, a nap második felében viszont a csapadék súlypontja a keleti tájakra helyeződik, ezzel együtt a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 15, 20, délután 23, 30 fok valószínű.
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Hétfő: Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Keleten lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Kedd: Napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az éjszaka érkező hidegfront mentén számíthatunk záporokra, zivatarokra. A délnyugati, nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 9, 16, délután 25, 30 fok valószínű.
Szerda: Gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, zivatarral. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.
Csütörtök: Gomolyfelhős, napos idő várható számottevő csapadék nélkül. Mérsékelt marad a nyugatias légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Ha pedig gyógyulni szeretne, jelentkezzen be a Meteo Klinika front-rendelésére: 06-1-296-0513.
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »