Zivatarok tombolnak az országban, és még nincs vége

Immár nem csak a kánikulának, hanem a zivataroknak köszönhetően is a nyarat idézi az időjárás. Csütörtökön sokfelé tomboltak heves viharok, a fővárosra kétszer is lecsapott a vihar.

A nyugaton, délnyugaton élők már korán reggel villámlásra, dörgésre ébredhettek, a viharokat pedig erős, olykor viharos szél, felhőszakadás, és helyenként jégeső is kísérte. A Dunántúlon sokfelé egész nap ilyen változékonyság volt jellemző, a felmelegedés is mérsékeltebben alakult: a nyugati határ mentén délután több helyen a 20 fokot sem érte el a hőmérséklet, miközben keleten ismét 30 fok fölé melegedett a levegő.

Az ICI Interaktív Zrt. az ország számos pontján üzemeltet meteorlógiai mérőállomást

Az állomások által mért hőmérsékletek igencsak különböztek: csütörtökön délután 3 órakor a nyugati határ mentén mindössze 19, míg Bácsalmáson 32 fok volt

Fülledt, labilis lett a levegő napközben keleten is, és közben a Dunántúlon is többfelé kisütött a nap. Délután 5 óra körül aztán a Balaton vonalában egy észak-déli irányú zivatarláncolat képződött percek alatt, ami gyorsan haladt kelet, északkelet felé, és a fővárost is elérte. Útja során sokfelé felhőszakadás kísérte, Bakonycsernyén például 20 perc alatt 12 mm csapadék zúdult le (ez a májusi, sokéves havi átlagnak az egyötöde!). 

Heves zivatar csapott le estefelé Bakonycsernyére

Az ICI Interaktív Zrt. mérőállomásának kamerafilmje

A vihar este 7 óra után Budapestet is elérte, de inkább csak a budai oldalon jellemezte heves kísérőjelenség a rendszert. Közben dél felől újabb zivatarlánc lépett be az országba, és este már a Duna vonalában tomboltak a viharok, amik észak felé haladva ismét célba vették a fővárost. Fél 10 után aztán rövid időn belül másodszor is zivatar érte el Budapestet, és ez még hevesebb és nagyobb kiterjedésű volt, mint a korábbi.

A Sat24 műhold infravörös tartományában készült képe mutatja, milyen nagy területre terjedtek ki a konvektív események a Dunakanyar környékén:

Minél fehérebb a felhő, annál magasabbra nyúlik fel, és annál hevesebb események lehetnek alatta

(Sat24 - infravörös tartomány, este 10 óra)

Pénteken az előrejelzések szerint ismét többfelé alakulhatnak ki zivatarok, néhol viharos széllel, felhőszakadással és akár jégesővel is.

Hírek, érdekességek

Özönvíz és káosz van Thaiföldön
Thaiföld déli részén egy hete szinte folyamatosan esik az eső. Az ítéletidő súlyos áradásokat, sárlavinákat okozott, már legalább tizenöten életüket vesztették.
Kánikula van Ibériában - a kontinensen először
Csütörtökön már csak néhány tized fok hiányzott, pénteken azonban már megvolt az első kánikulai nap a kontinensen. Ibéria déli részén a hőmérséklet elérte a 30 fokot.
Óriási homokvihar söpört át az Arab-félszigeten - videó
Március utolsó hétvégéjén sűrű porfelhő haladt keresztül az Arab-félsziget államain. A homokvihar több mint 500 km hosszan nyúlt el a térségben.
Az Alpok északi részén kedden többfelé kiadós havazás volt. A hóesés szerdán is folytatódott. Helyenként csaknem fél méter friss hó hullott.