Tavaszi napéjegyenlőség pénteken

Idén március 20-ára esik a napéjegyenlőség, amely egyben a csillagászati tavasz kezdetét is jelenti az északi féltekén.Érdekesség, hogy ezen a napon napfogyatkozást is megfigyelhetünk hazánkból!

Idén március 20-án, magyar idő szerint este 23 óra 46 perckor az északi féltekén megkezdődik a csillagászati tavasz, ez ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség időpontja. A déli féltekén ez az időpont értelemszerűen a csillagászati ősz kezdetét jelöli. Ebben az időpontban a Nap pontosan 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezen a napon az egész Földön ugyanannyi ideig tart.

Egészen 2011-ig 21-ére esett a márciusi napéjegyenlőség. A szökőévek miatt azonban 2012-re annyira "elcsúszott" a napéjegyenlőség ideje, hogy egészen 2048-ig 20-ára fog esni ez a csillagászati esemény, majd onnantól kezdve pedig egészen 2100-ig 19-ére. Mivel 2100-ban "kimarad" az egyébként négyévente esedékes szökőnap, ezért 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma.

A jeles dátum a keresztény egyház számára is fontos, hiszen ennek segítségével állapítják meg a Húsvét – mint "mozgóünnep" – időpontját. Ez minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. Idén ez április 5-re fog esni. Érdekességként megemlítjük, hogy a római katolikus egyház azért, hogy egyszerűbben meg lehessen határozni a húsvét időpontját, a napéjegyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi.

Péntektől tehát elkezdődik a csillagászati tavasz, a nappalok pedig napról napra még tovább hosszabbodnak, egészen június 21-ig, a nyári napfordulóig. Egyre több időt tölthetünk a szabadban, egyre kellemeseb hőmérsékletk mellett - érdemes ezt kihasználni, és figyelni a kizöldülő természetet!

A tavaszi napéjegyenlőség a természet  megújulásának is a szimbóluma

Hírek, érdekességek

Véget érhet a hó ínség
A rendkívül száraz novembert követően Közép-Európát december második hetében egymás után érik el az időjárási frontok. A hullámvasút időjárásban végre természetes hóval gyarapodhatnak az Alpok és Kárpátok sípályái.
A végső összesítések szerint 753 tornádó csapott le az Egyesült Államokban április hónapban. A legsúlyosabb katasztrófában, április 27-én több mint 300-an vesztették életüket a déli és középnyugati államokban.
Országos rekord is dőlhet a héten, de 19 éve extrémebb volt a nyár vége
A nyár utolsó hete egyben a legforróbb hétnek is ígérkezik. Csütörtökön egy közel hetven éves melegrekord is veszélybe kerül. A késői forróság rendkívüli, de nem példa nélküli, 19 éve ennél is melegebb volt.
A hidegfront megvárja a Sziget Fesztivál végét
A hűvös hajnalok elmúltával a szabadtéri programok és a sátorozás számára egyaránt kedvező napok jönnek. A következő hidegfront csak hétfő este éri el a fővárost, a Sziget Fesztiválnak szerencséje van.