Ritka jelenség: három trópusi ciklon egy helyen

2006 augusztusának első napjaiban szokatlan aktivitást mutatott a Csendes-óceán. Nyugati medencéjében egyszerre három trópusi ciklon jelent meg egy alig pár száz kilométeres körzetben.

A három közül a legerősebb a Saomai ciklon volt, amely augusztus 4-én jelent meg trópusi depresszióként, majd két napra rá már tájfunná erősödött. Eközben pár száz kilométerre északra egy újabb vihar formálódott, amely augusztus 7-ére szintén elérte a tájfun fokozatot, és a Maria nevet kapta. Ezzel szinte egy időben a Bopha is megjelent a térségben.

A fenti felvétel 2006. augusztus 7-én készült a NASA Aqua műholdjáról. A három trópusi képződmény szokatlan, de nem egyedülálló látványt nyújt, és megfigyelhető rajtuk a trópusi rendszerek fejlődése is. A mindössze pár órája kialakult Bopha (balra) még épphogy csak felvette a trópusi viharrendszerekre jellemző körkörös formát, az egy nappal idősebb Marián (jobbra fent) már kirajzolódnak a spirális felhőkarok és a szem is (a vihar középponti része, ahol csendes, derült az idő). A két képződmény nagyjából ugyanakkora kiterjedésű és erejű (90-100 km/órás maximális széllökések) volt, noha a Bopha kisebbnek és gyengébbnek tűnik a képen. A legkorábban kialakult Saomai (jobbra lent) tájfunban ekkor már 140 km/óra körüli széllökéseket regisztráltak. Kifejlett szerkezetét tükrözi mérete, valamint kontúrosabb szeme és felhőkarjai.

A későbbiekben a Saomai tájfun északnyugat felé haladt tovább, a Dél-kínai-tenger fölött már elérte a legmagasabb, ötös erősséget, és Kína délkeleti részén ért partot. Közel 460 halálos áldozatot szedett. A Maria Japán déli felét, míg a Bopha Tajvant és a Fülöp-szigeteket érintette. Utóbbi hét emberéletet követelt Luzon szigetén az esőzéseket követő áradásokban és földcsuszamlásokban.

Hírek, érdekességek

Rögtön 3 viharral indít az atlanti hurrikánszezon
Az idei atlanti hurrikánszezon első 2 és fél hónapja szokatlanul csendesen zajlott, ám a hétvégén rögtön 3 vihar is kialakult.
Szikrázó napsütés augusztus 20-án
Augusztus 20-án országszerte rengeteg szabadtéri program közül választhatunk. Szerencsére idén az időjárás is tökéletes lesz a szabadidős tevékenységekhez. Hétvégén azonban elromlik az idő.
Trópusi vihar körkép
Az elmúlt néhány nap igen mozgalmasnak bizonyult a trópusi viharok tekintetében. Rövid idő leforgása alatt új viharok keletkeztek, miközben egyesek legyengültek vagy feloszlottak.
Erősödő trópusi viharok
Pillanatnyilag két trópusi ciklon fejlődését követhetjük nyomon a világtengereken. Az atlanti, illetve a csendes-óceáni térségben megfigyelhető képződmények egyre erősebbé válnak.