Rendkívül csapadékos volt a július

Az idei július az átlagosnál jóval csapadékosabb volt. Az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint országos területi átlagban közel kétszer, helyenként pedig több mint háromszor annyi eső esett, mint amennyi ilyenkor szokott.

Idén, azaz 2014-ben kiemelkedően csapadékos volt a július. Ez az átlagosnál többször előforduló zivataroknak – melyekből egyszerre akár 30-40 milliméternyi csapadék is lezúdult –, illetve több, az ország nagy részén többször is kiadós, nagy területre kiterjedő csapadékot okozó mediterrán ciklonnak volt köszönhető. Szinte az egész hónap időjárása kedvezett a zivatarok kialakulásának, amelyek egy hónap alatt – annak ellenére, hogy mindig máshol pattantak ki – bőségesen öntözték szinte az egész országot. Egy-egy intenzívebb zivatarcellát felhőszakadás kísért, amelyek helyenként villámárvízeket okoztak, nem egyszer fordult elő, hogy az utcákos 10 centiméter, vagy akár annál is magasabban hömpölygött a víz. Sőt, a fővárosban még a villamosok sem tudtak közlekedni egy emlékezetes újpesti zivatar után.

A talaj felső rétegei (ez nagyjából a legfelső fél métert jelenti) ezért még ilyenkor, nyár közepén is sokfelé telítettek, vízhiányról csak néhol beszélhetünk, de ott sem kell egyelőre aszálytól tartanunk.

Az ICI Interaktív Meteorológia mérőállomásai idén júliusban többfelé 100, de helyenként akár 150 milliméternél is több csapadékot regisztráltak – így a fertőszentmiklósi 151, a Budapest XVIII. kerületi 153, a békéssszentandrási műszer pedig 159 mm csapadékot mért egyetlen hőnap leforgása alatt. Ez a júliusi országos csapadékátlag – amely 45 milliméter – több, mint háromszorosa! Országos átlagban 78 milliméternyi csapadékot mértek az ICI műszerei júluisban – országos átlagban is tehát közel kétszer annyi eső esett ebben a hónapban, mint amennyi ilyenkor szokott. Ezzel az idei, azaz 2014-es július lett az elmúlt 100 év egyik legcsapadékosabb júliusa.

Az ICI Interaktív Meteorológia országos állomáshálózata által 2014. júliusában mért csapadékösszegek. A fertőszentmiklósi állomáson 151, a Budapest XVIII. kerületi  állomáson 153, a békésszentandrási állomáson pedig 159 milliméternyi – azaz az ilyenkor megszokottnál több mint háromszor annyi – csapadék hullott!

Hogy az augusztus is ilyen csapadékos lesz-e, azt most a hónap elején még lehetetlen megmondani. Az azonban már látszik, hogy az első héten várhatóan ismét sokfelé lesznek zivatarok, melyeket többfelé kísérhet felhőszakadás. Érdemes figyelmmel kísérni naponta többször frissülő szöveges előrejelzésünket!

Hírek, érdekességek

frontérzékenység és időjárás
Frontérzékenységtől szenved az emberek több, mint 70%-a, 30%, aki időjárásbeteg.
Reggel hűvös van, majd kisüt a nap, gyors felmelegszik a levegő és délutánra már kellemes a hőmérséklet – gyakran ez a forgatókönyv.
Lesújtó szürkeség…
A napot már régóta nem láttuk. Reggel kinézünk az ablakon, szürkeség van és köd, ami alapvetően meghatározza az aznapi hangulatunkat.
Jégbe zárt tudás
Ha több ezer évet visszautazhatnák az időben, akkor megbizonyosodhatnánk arról, hogy Földünk éghajlata folyamatosan változik. Mivel erre a tudomány nem képes, ezért maradnak a közvetett bizonyítékok. Lássuk, milyen úton-módon utaznak az időben a tudósok!