Programok a hosszú hétvégére

Bár hétvégén nem lesz igazán kedvező az időjárás a szabadtéri programokhoz, az ünnepi megemlékezéseken kívül akad egy-két rendezvény, amit érdemes meglátogatni.

Csütörtök estétől egy nyugat felől érkező hidegfront hatására eleinte csak a nyugati országrészben majd pénteken délelőtt a keleti országrészben is többfelé számítani kell esőre, záporra. A csapadékos idő még szombaton is folytatódik, de vasárnapra már felszakadozik a felhőzet, és több órára kisüt a nap.

Országszerte 512 megemlékezést tartanak október 23-án, annak, aki nem akar elázni, főként a délelőtti órákban szüksége lesz esernyőre, esőkabátra.

Néhány tipp a hétvégére:

Október 22-től 25-ig rendezik meg 13. alkalommal Békéscsabán a Csabai Kolbászfesztivált, ahol a gasztronómiai élményeket különböző kultúrális programok is színesítik.

Október 24-25-én tartják a Szigligeti Süllőfesztivált, valamint Tihanyban a Garda Fesztivált. Az ételkülönlegességek mellett az érdeklődők borkóstoláson, kézműves vásáron és főzőversenyeken is részt vehetnek.

Ugyancsak ezen a hétvégén rendezik a Sajómercsei Magyarlovas Napokat is. A kétnapos programon többek között lovasbemutató, fogathajtás és táncház szórakoztatja a nagyérdeműt.

Mindenkinek kellemes hétvégét és jó szórakozást kívánunk!

Hírek, érdekességek

Hétfőn is tomboltak a zivatarok
A vasárnapi égzengés után hétfőn napközben is megjelentek a konvektív csapadékot adó zivatarcellák. Intenzitásuk némiképp alulmúlja a vasárnapit, a főváros ismét elázott.
Sarkvidéki hideg és szélvihar érkezik szerda reggelre
Markáns változás előtt áll időjárásunk, a következő napokban végérvényesen beköszönt az "igazi" ősz, véget érnek az enyhe, késő nyárias napok. Keddre és szerdára virradóra is hidegfront érkezik térségünkbe, utóbbi mögött ráadásul sarkvidéki eredetű, jóval hidegebb légtömeg érkezik, az utána napokig erős, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél miatt pedig extrém alacsony lesz a hőérzet. Hétvégére pedig talaj menti fagyok jöhetnek, sőt, néhol 2 méteren is kevéssel 0°C alá süllyedhet hajnalra a hőmérséklet. A hidegfrontok természetesen szervezetünket is rendkívül megterhelik, cikkünkben azt is elmondjuk, hogyan készülhet fel erre.
Enyhülő időben romlik a figyelem
Október második hetében lassú enyhülés veszi kezdetét térségünkben. Növekszik a napi hőingás mértéke, a melegfront jellegű időben pedig sokak körében csökken a figyelem, romlik a koncentrálóképesség. Humánmeteorológia.
Talajmenti faggyal kezdődik a csillagászati ősz
2014. szeptember 23-án, hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz. Ezzel együtt időjárásunk is egyértelműen ősziesre fordult, hiszen a szeles 23-át követően a 24-re virradó éjszaka többfelé számíthatunk talajmenti fagyra. Cikkünkben humánmeteorológiai tanácsokat is olvashat!