Porviharok a Közel-Keleten és hazánkban

Kedden homokviharok söpörtek át az sivatagos arab országokon, de az elmúlt napokban nálunk sem volt ritka a jelenség. Egyik olvasónk is lencsevégre kapott egyet.

A közel-keleti térséget a hét elején egy alacsony nyomású képződmény érte el. A ciklon hidegfrontja mentén fújó viharos, helyenként 80 km/óra feletti nyugatias szelek kedden a Szír-sivatag fölé érve felkavarták a homokot, és délkelet felé szállították azt. A vastag porfelhő Szírián és Jordánián keresztül egészen Irak középső részéig húzódott, a látástávolság a porviharban közel nullára csökkent. Helyenként ugyan zivatarok is kísérték a homokvihart, azonban a záporokkal csak részben tudott leülepedni a por.

A hidegfront a délebbre fekvő arab országokat is elérte, szórványosan alakultak ki zivatarok a Perzsa-öböl mentén Kuvaittól Szaúd-Arábián át az Emirátusokig. Ezek körzetében a zivataros kifutószél szintén lokális porviharokat gerjesztett.

Szerdán és csütörtökön további záporok, zivatarok várhatók a térségben, és a levegőben lebegő por is kellemetlenségeket okozhat a lakosoknak, illetve fennakadásokat lehetnek miatta a légi közlekedésben is.

A Közel-Kelet sivatagos területein egyébként nem ritkák a por- és homokviharok, de március végén egy szokatlanul nagy homokfelhő söpört át az Arab-félszigeten. Itt olvasható cikkünkben erről videó is található.

Afrika felől időnként Európát is eléri a Szahara homokja. Erre legutóbb épp a napokban volt példa, amikor Algéria és Marokkó felől szállították az erős szelek a homokszemcséket kontinensünk nyugati partjaihoz. A porfelhő április 6-án előbb Ibériát érte el, majd két nappal később már a Brit-szigetek fölé húzódott.

Az elmúlt napok viharos időjárása hazánkban is többfelé vezetett porviharokhoz. A hétvégén a Dunántúlon és a főváros környékén csökkent helyenként nullára a látástávolság a szél által felkavart homokszemcsék miatt. Bicske környékén például útzárat is elrendeltek az 1-es főúton.

Horvathzsu nevű olvasónk is lencsevégre kapott egy ilyen porvihart április 12-én, kedden délután a Fejér megyei Sárszentmihályon.

Hírek, érdekességek

Megterhelő hétvége
A hétvége fronthelyzete rendkívüli módon megterhelő lesz, és nem csak a frontérzékenyek, hanem még az egészséges szervezettel rendelkezők számára is! A pénteki hideg- és kettősfront után szombaton napközben melegfront, este pedig hidegfront érkezik. Nem fogunk unatkozni.
Hidegfrontérzékenyek, figyelem!
Január első hétvégéjén hidegfront alakítja az időjárást. Az ilyen markáns légköri változásoknak komoly élettani hatásuk lehet, amennyiben Ön frontérzékeny. Készüljön fel rá hasznos tanácsainkkal!
Özönvíz, jégeső, zivatarok
Szombaton elszórtan, vasárnaptól kezdődően azonban több napig sokfelé kell arra számítani, hogy bármikor "leszakadhat az ég". Akár jégesők és komoly felhőszakadások is kísérhetik az intenzív zivatarokat.
Ónos esővel indul az új év!
Alig kezdődött el a 2015-ös év, máris itt az első nagyon veszélyes időjárási helyzet: a 2-án, péntek este érkező hidegfront csapadéksávja a Dunától keletre és délen többfelé okozhat ónos csapadékot. Rendkívül veszélyes ilyenkor közlekedni, ha tehetik, maradjanak otthon!