Nem ez lesz az utolsó fagy - veszélyben a barack

Kedd hajnalban az ország jelentős részén lehet kisebb fagy, amely veszélyeztetheti a most virágzó gyümölcsfákat. Sajnos jövő hétfőn ennél erősebb fagy sem kizárt.

Kedden hajnalban az ország több részén számíthatunk kisebb fagyra. Meteorológiai szempontból ez azt jelenti, hogy a szabvány két méteres magasságban is fagyni fog, így a virágzó gyümölcsfák veszélybe kerülhetnek, különösen az alsóbb vesszőkön elhelyezkedő virágok. Helyenként akár az egész fa virágjai kárt szenvedhetnek. Jelenleg a sárgabarack, a korai cseresznyefélék és egyes szilvafélék virágoznak, ezeket érheti kár. A tavaszi fagyok tipikusan úgy jönnek létre, hogy az észak felől beérkező hideg, száraz levegő egy derült éjszakán nyugalomba jut. A száraz levegő a csekély hőkapacitása miatt gyorsan hűl, fagypont alá csökkenhet a felszín közelében a hőmérséklete. Az alsó harminc centis rétegben már jóval előbb jelentkezik a fagy, akár több fokkal hidegebb is tud lenni, mint a szabvány két méteren.

Sajnos a hétvégén újabb hideghullámok érkeznek, és a jelenlegi számítások szerint vasárnap este ismét nyugalomba jut a száraz levegő. Hétfő hajnalban több fokos fagy sem kizárt. Az észak felől érkező légtömegek páratartalmának csökkentésében a Tátrák is jelentős szerepet játszanak, hiszen a feláramlásra kényszerített levegőből sok nedvesség a hegyek szél felöli, ez esetben északi oldalán kicsapódik.


Virágzik a barack

Kisebb fagyok ellen védekezhetünk úgy is, hogy még a várható fagy előtti késő délután áztató locsolást hajtunk végre a kertben (csak ekkor vigyázzunk arra, hogy ne érje túl erős vízsugár a virágokat, legfeljebb permetezett víz).

Hírek, érdekességek

Szakadó eső, havazás, 15 fok különbség és zivatarlánc
Mediterrán ciklon alakította időjárásunkat, ami a kiadós esők mellett havazást is okozott. Tél és tavasz egyszerre volt jelen az országban, késő délután keleten zivatarlánc is kialakult.
A ködös péntek után tavasz köszöntött be
Pénteken hazánk nagy részén egy percnyi napsütést sem engedett az időjárás: a ködös reggel után makacs rétegfelhőzet fedte be a Kárpát-medencét. Szombaton már több órás napsütésnek örülhettünk.
Ár- és belvíz fenyeget
A mögöttünk álló, rendkívül csapadékos telet követően sem fordult szárazabbra az idő, a magyarországi folyók több szakaszán árvízvédelmi, nagy területen pedig komoly belvízvédelmi készültség van.
Jelentősen nőtt a belvizes területek nagysága
Kedd óta közel megháromszorozódott a belvízzel elöntött területek nagysága. A folyókon levonuló árhullám már majdnem mindenhol túljutott a tetőzésen, de még sok az el nem olvadt hó a vízgyűjtőkön.