A mangrovék a forró égövi tengerpartok árapály zónájában honosak, a növényeket léggyökerek rögzítik az iszapos talajba. Apály idején ezek a kusza gyökerek szárazra kerülnek, dagálykor szinte csak a lombkoronájuk látszik ki a sós vízből.
Vizsgálatok szerint a mangrove erdők egy hektárra vetítve akár négyszer több CO2-ot képesek tárolni, mint bármely más trópusi erdőállomány. A szén döntő részben a környező, magas szerves anyag tartalmú talajban található, amely több szenet tárol, mint a legtöbb trópusi erdő talaja és biomasszája (maga a növény) együttvéve. Ez annak köszönhető, hogy a szinte állandóan víz alatt levő talajban oxigén hiányában a (anaerob) lebomlási folyamatok jóval lassabban mennek végbe, és így több CO2 tárolással jár.
Az erdőirtások, a vízkultúrás mezőgazdaság (pl. rizstermesztés) miatt az elmúlt fél évszázad során az Indiai- és Csendes-óceán partvidékén élő mangrove telepek állományuk mintegy felét elvesztették. A kevesebb fa kisebb mértékű szén-megkötéssel jár, egyúttal pedig a sekély, part menti vizek üledékes talajából is felszabadulnak a tározók. Habár a mangrovék a trópusi erdők kevesebb, mint 1 százalékát teszik ki, hatalmas szén-megkötő képességük miatt eltűnésükkel az erdőirtásokból származó globális szén-kibocsátás egy tizedének megfelelő szén szabadulhat fel évente. Fontos szerepük lehet ezért a légköri szén-dioxid alakulásának megbecslésében, a klímaváltozás kezelésében.
A mangrove erdők kiirtása egyéb komoly következményeket is magával vonhat, hiszen ezek egyfajta védelmi vonalat jelentenek a tengerpartok, szigetek számára a hurrikánok és vihardagályok ellen. 2008-ban Mianmarban közel 140 ezren halak meg a Nargis trópusi ciklon pusztítása idején. Szakemberek szerint a Nargis kevesebb áldozattal járt volna, ha a délkelet-ázsiai ország mangrove erdőinek felét nem irtják ki az építkezésekhez szükséges faanyagért és tüzifáért, illetve a garnélarák-farmok kialakításáért.
