Ijesztő jövőkép: vulkánkitörések Németországban, cunamik Angliában

Egy Londonban tartott tudományos konferencia keretében nemrégiben elhangzott, hogy a természeti katasztrófák, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak és lavinák a jövőben gyakrabban sújthatják az emberiséget.

Kutatók szerint a természeti katasztrófák számának megnövekedése mögött, nem meglepő módon, a globális felmelegedés áll. Azonban nem közvetlenül a felmelegedés, hanem a klímaváltozás következtében a földkéregben bekövetkező változások okozzák a problémát.

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint az átlaghőmérsékletek emelkedése révén a jégtakarók visszahúzódnak, így kisebb nyomás éri a föld kérgét, aminek következtében az - rengések, tenger alatti földcsuszamlások és esetleges szökőárak kíséretében - megemelkedik. Emellett a litoszféra tömegében bekövetkező változások a geológusok szerint a vulkáni aktivitást is befolyásolják.

A melegedés következtében olvadó gleccserek miatt az Alpok térségét lavinák, sárfolyások és árvizek fenyegethetik, míg a németeknek feltehetően erős vulkáni aktivitásra kell felkészülniük.

Emellett, a kutatók attól tartanak, hogy az úgynevezett glaciális földrengések is gyakoribbá válnak, amelyeket a hatalmas jéghegyekről lezúduló jégtömegek idéznek elő. Ezek a rendkíüli erővel bíró rengések óriási szökőárakat tudnak útnak indítani, amelyek elsősorban Chile, Új-Zéland, a kanadai Új-Foundland partvidékét veszélyeztetik a jövőben, de akár a Brit-szigetek partjaiig is elérhet egy nagyobb szökőár.

Hírek, érdekességek

Özönvíz, jégeső, zivatarok
Szombaton elszórtan, vasárnaptól kezdődően azonban több napig sokfelé kell arra számítani, hogy bármikor "leszakadhat az ég". Akár jégesők és komoly felhőszakadások is kísérhetik az intenzív zivatarokat.
Veszélyes lesz a szilveszter éjszaka!
Amilyen hideg reggellel búcsúzott 2014, olyan extrém fagyokkal indul az új év is. Rendkívül veszélyes lesz a szabadban éjszakázni!
Másfél havi csapadék 24 órán belül
Kiadós csapadékzóna érkezett július 22-én a főváros fölé. A kettősfronthoz kapcsolódó felhőzetből, illetve a frontvonal mentén kialakuló konvektív felhőzetből egy nap leforgása alatt döbbenetes mennyiségű víz érkezett a felszínre.
Hófúvás tombol az országban
A tavaszias december rendkívüli hóviharokkal búcsúzik: Komlón már 30 centi hó esett, a Dunántúlon és délen is sokfelé még mindig közlekedési gondok vannak, több megyében másodfokú riasztás van érvényben hófúvás miatt. Az év utolsó napjain pedig -15 fokos fagyok jönnek.