Hétvégi programajánló

A hétvége első napjára kellemes, napos idő ígérkezik, ezért érdemes szabadtéri programokon gondolkodni.

A télbúcsúztató, tavaszköszöntő busójárás évszázados múltra tekint vissza Magyarországon. Március 3-8-ig Mohácson vehetünk részt ezen a táncos, zenés eseményen. Ugyancsak farsangi hangulat várja az érdeklődőket a szentendrei Skanzenben is március 6-án.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Kárpátalján a Beregszászi Nemzetközi Borfesztivált március 3-6. között. A kiállítás mellett borkóstoló és vásár is várja az érdeklődőket. Ezen a hétvégén rendezik a Toros Pálinkafesztivált Szegeden, hogy a városi emberekhez is közelebb hozzák a disznótorok hangulatát.

Szombaton a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően általában többórás napsütés melegíti a levegőt. A déli megyékben lehet több felhő az égen, illetve délután máshol is megnövekedhet időnként a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható. Mérsékelt lesz a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 fok között alakul.

Vasárnap azonban egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, elszórtan futó hózáporok fordulnak elő, és megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél, így az igazi tavasz még mindig várat magára.

Hírek, érdekességek

Hópamacs hullott az égből – olvasónk látványos videója
Olvasónk, Németh István László nagyon látványos és különleges jelenséget örökített meg: hópihe helyett "hópamacsok" hullott az égből! A különös csapadékformát az általa készült látványos videón tekinthetik meg!
Éjjeli(!) melegrekordok, 20 fok és gyönyörű színek a tél közepén
Mindössze 10 napot kellett várni 2015-ben az első hőmérsékleti rekordra: január második hétvégéjén egymás után dőltek meg a budapesti és az országos melegrekordok – a többségük ráadásul éjjel! A különleges szombati napot a többfelé előforduló szivárvány és a gyönyörű naplemente koronázta meg.
Megterhelő hétvége
A hétvége fronthelyzete rendkívüli módon megterhelő lesz, és nem csak a frontérzékenyek, hanem még az egészséges szervezettel rendelkezők számára is! A pénteki hideg- és kettősfront után szombaton napközben melegfront, este pedig hidegfront érkezik. Nem fogunk unatkozni.
Hidegfrontérzékenyek, figyelem!
Január első hétvégéjén hidegfront alakítja az időjárást. Az ilyen markáns légköri változásoknak komoly élettani hatásuk lehet, amennyiben Ön frontérzékeny. Készüljön fel rá hasznos tanácsainkkal!