Egy nap alatt bő egy havi csapadék hullott Hongkongban

Hármas erősségű tájfun csapott le Kína déli partvidékére. Hongkongban több mint egyhavi eső hullott hatásara, és további kiadós csapadék kíséri útját.

A Dél-kínai-tengeren szombaton indult fejlődésnek a mostanra
már 3-as erősséget elért Vicente tájfun. A trópusi ciklon helyi idő szerint
kedd kora reggel ért partot Kína déli részén, Hongkongtól mintegy 100 km-rel nyugatra.
A képződmény hétfőn intenzív csapadékkal áztatta a várost, és 24 óra alatt
közel 250 mm eső esett - az átlagos július havi mennyiség 210 mm körül van. A
Vicente azonban nemcsak kiadós esőket hozott magával, hanem a keleties szél is
erősen viharossá fokozódott, sőt, a legerősebb széllökés meghaladta a 130
km/órát, ami már orkán erejűnek számít. Eközben a légnyomás a városban 991
hPa-ig süllyedt.

A Vicente örvénylő felhőzete a Dél-Kína felett (hurricanezone.net)

A Vicente középpontjában ennél jóval nagyobb szelek
uralkodnak, hiszen 230 km/órás széllökéseket is regisztráltak. Jelenleg mintegy
22 km/órás sebességgel halad nyugat, északnyugati irányba. Az előrejelzések
szerint az elkövetkező 24 órában végighalad Kína déli partvidékén, majd a
vietnami határt is átlépheti. Útját további kiadós csapadék, szélviharok
kísérik majd. Sencsen és Hajkou városaiban például már 210-220 mm eső hullott az
elmúlt 48 órában.

Hírek, érdekességek

Sarkvidéki hideg és szélvihar érkezik szerda reggelre
Markáns változás előtt áll időjárásunk, a következő napokban végérvényesen beköszönt az "igazi" ősz, véget érnek az enyhe, késő nyárias napok. Keddre és szerdára virradóra is hidegfront érkezik térségünkbe, utóbbi mögött ráadásul sarkvidéki eredetű, jóval hidegebb légtömeg érkezik, az utána napokig erős, a Dunántúlon viharossá fokozódó szél miatt pedig extrém alacsony lesz a hőérzet. Hétvégére pedig talaj menti fagyok jöhetnek, sőt, néhol 2 méteren is kevéssel 0°C alá süllyedhet hajnalra a hőmérséklet. A hidegfrontok természetesen szervezetünket is rendkívül megterhelik, cikkünkben azt is elmondjuk, hogyan készülhet fel erre.
Hétfőn is tomboltak a zivatarok
A vasárnapi égzengés után hétfőn napközben is megjelentek a konvektív csapadékot adó zivatarcellák. Intenzitásuk némiképp alulmúlja a vasárnapit, a főváros ismét elázott.
Enyhülő időben romlik a figyelem
Október második hetében lassú enyhülés veszi kezdetét térségünkben. Növekszik a napi hőingás mértéke, a melegfront jellegű időben pedig sokak körében csökken a figyelem, romlik a koncentrálóképesség. Humánmeteorológia.
Talajmenti faggyal kezdődik a csillagászati ősz
2014. szeptember 23-án, hajnalban beköszöntött a csillagászati ősz. Ezzel együtt időjárásunk is egyértelműen ősziesre fordult, hiszen a szeles 23-át követően a 24-re virradó éjszaka többfelé számíthatunk talajmenti fagyra. Cikkünkben humánmeteorológiai tanácsokat is olvashat!