Derű és ború november első napján

Amíg a Dunántúlon szikrázó napsütésben telt a Mindenszentek, addig keleten egész nap szürke, lehangoló idő volt.

November első napján, Mindenszentekkor a Duna vonala jelentette a választóvonalat hazánk időjárásában. A Dunántúlon szinte egész nap alig volt felhő az égen, délutánra pedig zavartalanná vált a napsütés. Ezzel szemben a középső és a keleti tájakon borongós, szürke, kifejezetten lehangoló időben lehetett meglátogatni a temetőket. Vastag felhőzet takarta az eget, ami ugyan lassan, de kora délután azért már elkezdett vékonyodni a főváros térségében.

Érdekesség: a felhős Csongádon és a derült Teskándon az markáns időjárás-különbség ellenére szinte ugyanannyi volt a maximumhőmérséklet, mindkét helyen 16 fok köré melegedett a levegő az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint.

Halottak napján, azaz szombaton már a Dunántúlon is felhősebb időre számíthatunk, inkább délen várható napsütés - vasárnap pedig egy hidegfront meghozza az esőt is. Részletek: http://www.idojaras.hu/elorejelzes

Az ICI Interaktív Meteorológia mérőállomásnak kamerája a Zala megyei Teskándon (balra) ragyogó napsütést, Csongrádon pedig (jobbra) borongós időt örökített meg pénteken délután, ugyanabban az időpontban

A sat24 műholdképén jól kivehető a felhőtakaró éles határa - ami éppen a Duna vonalába esik

Hírek, érdekességek

Hófúvás is volt a Dunántúlon!
Egy erős ciklon okozott csapadékos hétvégét hazánkban. A Dunántúlon a havazás mellett erős, viharos északi szél lesz jellemző hétfő reggelig, a hófúvások miatt nem tanácsos útnak indulni! Emellett máshol is kiadós csapadék esett.
Már megint a hétvégén lesz a legrosszabb az idő
Pénteken dél, délkelet felől egy mediterrán ciklon felhő- és csapadéksávja érkezik a Kárpát-medencébe: a jövő hét elejéig tartósan borult, csapadékos idő várható, sőt, a fokozatos lehűlés hatására vasárnapra az eső mindenhol havazásba vált át. Nyugaton ráadásul napokig viharos szélre is készülni kell.
Tavasz ilyenkor, novemberben?!
Ugyan csak képletesen, de a címben feltett kérdésre a válasz: igen! November elején ugyanis az átlagosnál több – 5-én, szerdán akár 10! – fokkal enyhébb idő várható hazánkban, és a hét második felében fölénk húzódó frontzóna sem hoz jelentős lehűlést. Ez a szokatlan idő természetesen szervezetünkre is hatással van, a következő napokban elsősorban fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodhatunk. Cikkünkből az is kiderül, hogyan enyhíthetjük ezeket a hatásokat.
Leszakadt az ég Pesten!
Szombaton estefelé óriási felhőszakadás zúdult Budapest északi részére. Az ICI Interaktív Meteorológia XVIII. kerületben kihelyezett mérőállomásának kamerája megörökítette, ahogy valósággal "leszakad az ég" a városrész felett, miközben Pest más részein csontszárazak maradtak az utak.