Őszies idővel búcsúzik a nyár

A Kárpát-medence időjárását egy sekély ciklon alakítja, és ez az alacsony nyomású rendszer a nyár utolsó napjára igazi őszies hangulatot teremt hazánkban.

A Kárpát-medence felett egy sekély ciklon örvénylik. A ciklon egy olyan alacsony nyomású légköri képződmény, amelyben a felszálló legáramlatok segítik a felhő- és csapadékképződést. Ezért általában borongós, csapadékos időjárás kapcsolódik hozzá.

Kedden ennek a sekély ciklonnak köszönhetően hazánkban is túlnyomóan felhős lesz az ég és többfelé kell esőre, záporra számítani. A csapadékos idő mellett az erős északnyugati szél is csökkenti hőérzetünket. Az évszaknak megfelelő 23, 24 fok helyett, kedden többfelé még a 15 fokot sem éri el majd a hőmérséklet. A legalacsonyabb értékeket északnyugaton mérhetjük, Sopron környékén mindössze 12, 13 fok várható. A főváros térségében 15, 16 fokig melegszik a levegő, míg a legmelegebb délkeleti országrészben is mindössze 17 fokot mérhetünk.

Szerdától lassan javulni kezd időjárásunk. Nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet és rövidebb időszakokra már a nap is előbújik, míg keleten még marad a borongós idő, esővel, záporral. A szél továbbra is erős, sőt helyenként viharos lesz, emiatt továbbra is kellemetlenül hűvösnek érezzük majd a levegőt. A felszakadozó felhőzetnek és az elő-elő bukkanó napnak köszönhetően a nyugati megyékben lesz szerdán melegebb, a Dunántúl déli részén 20 fokig melegszik a levegő. A csapadékos keleti országrészben azonban továbbra is csak 15, 17 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Hírek, érdekességek

Hópamacs hullott az égből – olvasónk látványos videója
Olvasónk, Németh István László nagyon látványos és különleges jelenséget örökített meg: hópihe helyett "hópamacsok" hullott az égből! A különös csapadékformát az általa készült látványos videón tekinthetik meg!
Éjjeli(!) melegrekordok, 20 fok és gyönyörű színek a tél közepén
Mindössze 10 napot kellett várni 2015-ben az első hőmérsékleti rekordra: január második hétvégéjén egymás után dőltek meg a budapesti és az országos melegrekordok – a többségük ráadásul éjjel! A különleges szombati napot a többfelé előforduló szivárvány és a gyönyörű naplemente koronázta meg.
Megterhelő hétvége
A hétvége fronthelyzete rendkívüli módon megterhelő lesz, és nem csak a frontérzékenyek, hanem még az egészséges szervezettel rendelkezők számára is! A pénteki hideg- és kettősfront után szombaton napközben melegfront, este pedig hidegfront érkezik. Nem fogunk unatkozni.
Hidegfrontérzékenyek, figyelem!
Január első hétvégéjén hidegfront alakítja az időjárást. Az ilyen markáns légköri változásoknak komoly élettani hatásuk lehet, amennyiben Ön frontérzékeny. Készüljön fel rá hasznos tanácsainkkal!