RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Kedd: Döntően erősen felhős, borult idő várható, a csapadékzóna is tovább halad északkelet felé, így a nap első felében még többfelé valószínű eső, zápor. Délután dél, délnyugat felől szakadozik a felhőzet, ezzel együtt csökken a csapadékhajlam is, egyre kevesebb helyen fordulhat elő eső, zápor. Főként a déli és középső országrészben hosszabb-rövidebb napos periódusok is lehetnek, majd határozottan az esti óráktól csökken a felhőzet. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, főként az északnyugati és délkeleti országrészben meg is erősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg a déli tájakon magasabb értéket is mérhetünk.
Marad a frontos idő, ciklon frontjai vonulnak át! Nem nyugszanak a frontok! A hétfői melegfront után most egy ciklon meleg, majd hidegfrontja érkezik!
Nem nyugszanak a frontok! A hétfői melegfront után most egy ciklon meleg, majd hidegfrontja érkezik!
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Szerda: Napos idő várható csapadék nélkül a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A délies szél továbbra is sokfelé lehet élénk, helyenként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcshőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
Csütörtök: Délnyugat felől megnövekszik, majd egyre jobban meg is vastagszik a felhőzet. Zápor, zivatar napközben még kevés, estétől már egyre több helyen alakulhat ki. A délkeleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A minimum általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 19 és 27 fok között valószínű, a Tiszántúlon számíthatunk a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekre.
Péntek: Általában sok lesz felettünk a felhő, majd szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A délies irányú szelet továbbra is élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum 9 és 15, a maximum 15 és 22 fok között várható.
Szombat: A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk. Zápor, esetleg zivatar továbbra is előfordulhat. A délies szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum 5 és 11, a maximum 17 és 22 fok között várható.
Vasárnap: A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható. Csapadéknak kicsi az esélye. A délies szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum 6 és 12, a maximum 19 és 24 fok között várható.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Ha pedig gyógyulni szeretne, jelentkezzen be a Meteo Klinika meteogyógyászati rendelésére: 06-1-296-0513.
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »