RÉSZLETES ELŐREJELZÉS:
Péntek: Hajnalra nagyobb területen képződhet köd, valamint rétegfelhőzet, amely napközben zsugorodik, szűnik. Emellett gyengén vagy változóan felhős égre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. A nap első felében keleten kisebb eső, zápor előfordulhat. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de a tartósabban felhős tájakon 10 fok alatt marad a csúcsérték.
Itt követheti pontosabban a fronthelyzetet.
Szombat: Az északkeleti megyékben napos, másutt jellemzően közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Csapadék nem lesz. Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A minimum általában -4, +2, a csúcsérték 5, 10 fok között várható.
Vasárnap: Nagyrészt felhős időre van kilátás, de a nap második felében már csökkenhet a felhőzet. Észak felől az északi megyék fölé gyenge csapadékzóna érkezhet, amelyből az Észak-Dunántúlon vegyes csapadékra, míg az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön döntően kisebb havazásra lehet számítani. Az északias szél kevés helyen megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1, a csúcshőmérséklet 1 és 9 fok között valószínű.
Hétfő: Felhőátvonulásokra számíthatunk rövidebb-hosszabb napos időszakokkal, de az ország középső részein felhősebb lehet az ég. Néhol hózápor, havaseső-zápor nem zárható ki. Az északias szelet élénk, néhol erős széllökések kísérhetik. Reggelre -8 és 0 fok közé csökkenhet a hőmérséklet, míg kora délután 1, 6 fokra van kilátás.
Kedd: Változóan felhős, a Dunántúlon inkább napos idő valószínű, csapadék nem várható. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható.
Mai javaslatunk, ha még nem tette:
Javaslatunk: Válassza a kényelmes megoldást! Ha időben szeretne értesülni a fronthelyzetről, és ha valóban megoldást keres fejfájására, alvásproblémáira vagy egyéb megoldatlan panaszaira, akkor iratkozzon fel ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐNKRE! Ebben napi TÜNETNAPLÓT is küldünk, ami segít Önnek abban, hogy megoldást találjon régóta megoldatlan bajaira. Vegye igénybe szakértő segítségünket!
Feliratkozom az ingyenes FRONT-ÉRTESÍTŐRE! »