Kínai emisszió-csökkentés 2050-től

Kína a világ legnagyobb üvegházgáz kibocsátóinak egyike. Eddig fejlődő ország státuszára hivatkozva elzárkózott az emisszió csökkentés elől. Most azonban úgy tűnik, hajlandó változtatni korábbi hozzáállásán.

Kína az Egyesült Államok mellett a világ legnagyobb üvegházgáz kibocsátói közé tartozik. Emiatt nagy az érdeklődés aziránt, hogy a kínai vezetőség a Koppenhágában decemberben tartandó klíma konferencián milyen álláspontot fog képviselni a kibocsátás csökkentéssel kapcsolatos kérdésekben.

A decemberi tárgyalások elsődleges célja egy új éghajlat változási egyezmény kidolgozása, mellyel helyettesíteni lehet a 2012-ben lejáró Kyotói Egyezményt.

Kína a fejlődő országok közé tartozik, alacsony egy főre eső kibocsátással, így az országnak nem kötelessége, hogy az ENSZ Keretegyezményben foglaltak szerint csökkentse kibocsátását. Eddig úgy tűnt, nem is hajlandó erre.

Su Wei, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság éghajlatváltozási osztályának elnöke azonban jelezte, hogy amennyiben 2012-ben kormánya hatalomra kerül, kész kompromisszumot kötni az ügyben. Kína nem fogja korlátlanul növelni emisszióját, és ahhoz sem fog ragaszkodni, hogy minden nemzet ugyanakkora egy főre eső kibocsátással rendelkezzen. Su Wei elmondása szerint Kína üvegházgáz kibocsátása nem fog tovább növekedni 2050-t követően.

Hírek, érdekességek

trópusi táj
Meglepő, hogy honnan származik a szennyező műanyagok nagy arány a természetben! Nem is hinnénk, hogy a ruházatunk használatával is szennyezzük a környezetet!
Csernobil_alhir_sugarzas
Rémisztő hírek terjengnek a világhálón, miszerint a mai napon a csernobili erdőtűz porfelhője elérheti hazánkat. Ebben a cikkben leírjuk, hogy mi igaz ebből a hírből.
HUSVET_IDOJARAS
Javában zajlik a tavasz 20 fok feletti hőmrsékleti értékeket mérhetünk országszerte. Sajnos nem sokáig örülhetünk, ugyanis a jövő hét elején jeletős változás jön! Az idei húsvéti locsolást az időjárás biztosítja!
A napokon át tartó szürke, fényszegény időjárásnak nagyon komoly következményei lehetnek. Sokan tapasztalnak orvosmeteorológiai tüneteket, fáradtak, a reflexek tompák, megnő a reakció idő.