Zivatarok augusztus elején is

Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.

A 2014. augusztus 4-re, hétfőre virradó éjszaka az ország középső harmadában – nagyjából a Budapest-Kiskunhalas tengely mentén – egy széles sávban intenzív, sokfelé felhőszakadást okozó zivatarok pattantak ki gyorsan egymás után: reggelig ezeken a területeken nem volt ritka a 20-30 milliméternyi csapadék, ráadásul azokon a településeken, amelyeket több észak felé haladó zivatarcella is érintett egymás után, akár egyhavi csapadék is lezúdulhatott!

Az ICI Interaktív Meteorológia nagy-hideg-hegyi webkamerájának
filmje 2014. augusztus 4-e, hétfő 05:00 és 06:00 óra között. Az észak felé haladó, igen intenzív csapadékot adó zivatarcella a napkeltét követően nagyon látványos peremfelhővel érkezett, majd szinte "bekebelezte" a hegyet.

2014. augusztus 3-án, vasárnap ismét a délutáni órákban kezdtek
kialakulni konvektív csapadékot adó cellák. A Dunántúlon hosszan
elnyúló, vonalba rendeződött zivatarok jöttek létre körülbelül fél óra
leforgása alatt. A Balaton nagy részét érintették is, de igazán nagy
mennyiségű csapadékot csak elvétve okoztak.

A Sat24.com műholdfelvétele – a kora délutáni órákban már zivatarlánc volt a Balaton felett.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a fővárosban lokális csapadékot adó, igen intenzív zivatarcella alakult ki 2014. augusztus 2-án, szombaton a délutáni órákban. Ma is egyre többfelé jellemző a változékonyság, a 15:00 körül a Mátrában intenzív feláramlásba kezdett a nagy nedvességtartalmú levegő, sorra pattantak ki a tornyosuló gomolyfelhők. Valamivel 16:00 után egyre nagyobb területetn észleltünk villámot, 19:00 környékén a zivatarcellák magja látványosan gyengült, a csapadék intenzitása csökkent. Ennek alakulását jól követheti az alábbi videón:

Az ICI Interaktív Meteorológia galyatetői webkamerája által rögzített események 16:00 és 19:00 között.

Hírek, érdekességek

Hazánkban is beindult, Németországban pedig nagy területen virágzik a nyírfa
Az allergiaszezon immár menthetetlenül beindult, nálunk jelenleg a nyár, az éger és a ciprusfélék mellett egyre többfelé a nyírfa pollenjei okozzák a legtöbb tünetet. Németországban már nagy területen elkezdődött a nyírfa virágzása.
Részleges holdfogyatkozás volt csütörtök este
Csütörtökön este részleges holdfogyatkozást figyelhettünk meg, amiről Németh István olvasónk egy szép videót is készített.
Javul a belvízhelyzet
Az elmúlt napokban csökkenni kezdett a belvízi elöntés, és a napokban további gyors javulás várható. A Balaton átlagos vízállása az elmúlt hetekben több 10 centivel emelkedett, jelenleg meghaladja a szabályozási maximumot.
Áradnak a folyók az USA-ban is
Hazánkban szerencsére apadnak a folyók, és egyre csökken a belvízzel elöntött területek nagysága is. Amerikában azonban Michigantől Tennessee-ig rekord magas szinten tetőzik az árvíz.