Viharos szél, zivatarok, lehűlés – ezt okozza a keddi hidegfront

A hétfői meleg után kedden, a késő délutáni órákban egy markáns hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe. A front előtt és a front vonalában is zivatarok pattanhatnak ki, a nyugati és középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél, szerdára pedig megérkezik a lehűlés is. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.

Az átlagosnál jóval melegebb hétkezdet után – hétfőn, a legmelegebb órákban országszerte 25 fok köré emelkedett a hőmérséklet – kedden egy markáns hidegfront hoz több fokos lehűlést a Kárpát-medencébe. Kedden már a front előtt, a délelőtti órákban dél felől beborul az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd késő délután a hidegfront is megérkezik, amely csak lassan halad át felettünk – a Tiszántúlon még szerdán, kora délután is borongós, esős időre számíthatunk.

Nem csak a front mentén, de előtte, a meleg, nedves, labilis levegőben is többfelé – elsősorban az ország középső harmadában és délkeleten – már a kora délutáni óráktól kialakulhatnak zivatarok. A Dunántúl nyugati, északnyugati felén, a nap második felében nagyobb területen eshet jelentős mennyiségű csapadék, zivatarokban pedig lokálisan bárhol lehet felhőszakadás, de néhol jégeső sem kizárt!

Kedden napközben a délies szél csak zivatarokban erősödhet meg, majd a front mögött a Dunántúlon és a középső tájakon estére nagyobb területen viharossá fokozódik a szél. Még szerdán is erős, a Dunántúlon és északkeleten helyenként viharos légmozgásra számíthatunk.

A front mögött szerdán nyugat felől szép lassan kiderül az ég, csütörtökön már frontmentes, kellemesebb idő várható. Pénteken aztán egy mediterrán ciklon halad át felettünk, ismét változékony, szeles, országszerte csapadékos időre számíthatunk.

Érdemes folyamatosan nyomon követni naponta többször is frissülő előrejelzésünket!

Az efféle markáns légköri változások – mint a keddi hidegfront – az
egészséges szervezetet is megviselik, az éppen lebetegedett, vagy
krónikus betegséggel küzdőkre nézve azonban kimondottan veszélyes is
lehet! Április 28-án a nap első felében még frontmentes idő
lesz, majd késő délutántól északnyugat felől egyre többfelé hidegfronti
hatás érvényesül. Ez többeknek okozhat panaszokat:

- Sokaknál jelentkezhet tartós, intenzív fejfájás, migrén.

- Erősödnek a görcsös panaszok, az arra érzékenyeknél hasi- és izomgörcsök léphetnek fel.

- A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők különösen veszélyeztetettek, náluk már a kedd reggeli óráktól is a gyakori vérnyomás-ingadozások kívül légszomj, sőt, akár rosszullét is jelentkezhet! Emellett fokozódik az infarktusveszély is.

- A mindenórás kismamáknál kedden este beindulhat a szülés.

- A szabadban erősen csökken, jellemzően alacsony lesz a hő- és
komfortérzet, a változékony, szeles, esős idő pedig nem kedvez a
szabadtéri tevékenységeknek.

Érdemes tudatosan készülnie az előbb
említett panaszokra, annak érdekében, hogy elkerülje a
kellemetlenségeket. Íme, egy-két tanács, amire fontos odafigyelnie:

- Igyon kedd délután többször borsmenta és
citromfű keverékéből főzött teát: ez amellett, hogy a fejfájását
enyhíti, segít úrrá lenni az idegességen, nyugtalanságon is. Gyermekének pedig adjon jó ízű almahéj teát, amely szintén nyugtató hatású.

- Fogyasszon magnéziumban és kalciumban
gazdag ételeket: egyen halat, brokkolit, burgonyát, illetve olajos
magvakat, valamint részesítse előnyben a teljes kiőrlésű gabonából
készült ételeket!

- Amennyiben az idősebbek vagy a
szívbetegek közé tartozik, akkor kerülje a fizikai megterhelést, és
lehetőség szerint pihenjen minél többet! A bevásárlást pedig
halassza el csütörtökre – a cipekedés is veszélyes lehet!

- Öltözzön rétegesen, viseljen szél- és vízálló dzsekit és lábbelit.

- Az ütemezett, rendszeres életmód és táplálkozás pedig nem csak a
frontérzékenyek esetén, hanem másoknál is segít elkerülni a következő
éjszakákon gyakran jelentkező alvászavarokat és enyhítheti az előbb
felsorolt panaszokat.

Iratkozzon fel
ingyenes napi hírlevelünkre, és tudja meg első kézből, mi vár Önre,
hogy időben felkészülhessen az Önt érintő, időjárás okozta hatásokról!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

Hírek, érdekességek

Működésbe helyezték a Föld első úszó szélturbináját
A világ első tengeri szélerőműve a tavaly cunami sújtotta Fukushima prefektúra partjainál üzemel Japánban.
Hétfőre virradó éjjel rövid idő alatt 4 fokot emelkedett a hőmérséklet Budaörsön, ugyanebben az időben Budapesten 3 fokos ugrást regisztráltunk.
Így pusztított az egyik legerősebb trópusi vihar
A hétvégén a Fülöp-szigeteket letaroló, az ország történelmének legsúlyosabb viharaként emlegetett Haiyan szupertájfun a hét elején Vietnámban és Kína déli részén is emberéleteket követelt és súlyos anyagi károkat okozott.
Erős napkitörést figyeltek meg
2014 első jelentős napkitörését regisztrálta a NASA közép-európai idő szerint kedden este, a plazmafelhő pedig csütörtökön reggel érte el a Földet.