Viharos szél repítheti a Mikulás szánját

A jelenlegi számítások szerint december 6-án reggel éri el hazánkat az a markáns hidegfront, ami mögött napokig erős, viharos szél és téli hőmérsékletek, azaz nagyon kellemetlen idő lesz.

Az Észak-Európát fenyegető viharciklon hidegfrontja a legfrissebb számítások szerint pénteken, azaz Mikulás napján éri el térségünket északnyugat felől. A magasban az eddigiekhez képest több fokkal hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, miközben a talajon megerősödik, a Dunántúlon többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. A front által okozott csapadék mennyisége még erősen bizonytalan, de ahogy közeleg az időpont, egyre biztosabbá válik majd, hogy kifehéredik-e valahol a táj. Most a legvalószínűbb az, hogy elszórtan futó hózáporok lehetnek, de a kiterjedt, nagy havazásra még várni kell. Érdemes folyamatosan követni naponta többször is frissülő előrejelzéseinket!

A legerősebb széllökések a Kisalföldön és a Bakony térségében várhatóak, ott akár a 80-90 km/órát is meghaladhatják a maxmális lökések, a 50-60 km/órás szélsebesség pedig országszerte nagy területen jellemző lehet. Mindeközben a magasban drasztikus hűlés zajlik, néhány óra alatt 8-10 fokkal hidegebb légtömegek érkeznek.

A hétvége egészen végig szelesnek látszik, az éjszakai fagypont alatti hőmérséklettel és a nappali hideg idővel együtt nagyon kellemetlen időt eredményez -  markáns légköri változás zajlik le ez alatt a pár nap alatt.

A GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának eredménye Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy Mikulás napján alig pár óra alatt akár 8-9fokot is hűlhet a hőmérséklet a magasban (sárga ellipszis).

 (Forrás: wetterzentrale.de)

Hírek, érdekességek

Az évgyűrűk tükrözik a civilizációk fénykorát és hanyatlását
Az utóbbi időben felerősödött a klímaváltozás következményeinek felmérése iránti igény. A klímaváltozás a Kárpát-medencében is egyre érzékelhetőbben borítja fel az évszakok megszokott rendjét, egyre több anomáliát tapasztalunk. Emellett egyre több az extrém időjárási helyzet is. Ezek egészségügyi következményei egyre erősebben érzékelhetők. A Meteo Klinikán is tapasztaljuk, hogy egyre több embernél jelentkeznek a fokozott időjárás-érzékenység tünetei, és egyre erősebbek a tapasztalt panaszok. Ezért a Meteo Klinikán áttekintjük a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, melyeket cikksorozatunkban teszünk közzé.
CO2-csapdaként működhetnek a mélytengeri árkok

Az olvadó permafroszt gyorsítja a klímaváltozást

Érkezik az újabb hőhullám?!
Az elmúlt napok borongós, esős időjárása után péntektől változás következik be, ugyanis a hőmérséklet csúcsértékei napról napra növekedni fognak. Ez lesz idén nyáron a negyedik hőhullám!