Veszélyben Mexikó vízkészletei

Mexikót az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtotta idén, becslések szerint mintegy 1,16 milliárd dollárnyi (223 milliárd forint) kárt okozva. A vízügyi hatóságok szerint 2010-ben Mexikó kritikus mértékű vízkészlet csökkenéssel nézhet szembe.

Az El Nino, a klímaváltozás és az alacsony csapadékmennyiség együttes hatására az aszályos időszakok hossza jelentősen megnövekedhet Mexikóban 2010 első negyedévében, kritikus helyzetet idézve elő az országban.

A közép-amerikai ország egyes mezőgazdasági vízkészletei már az idei évi aszályt is súlyosan megsínylették. A következő évben pedig mind a közösségi, mind a magánhasználat céljára rendelkezésre álló vízkészletek veszélybe kerülhetnek. A Mexikóvárostól nem messze nyugatra fekvő cutzamalai tározóban, mely a fővárost látja el, jelenleg olyan kevés víz található, mint korábban még soha.

A fő probléma az egykor tavakkal körülvett és jelenleg mintegy 20 milliós városban és vonzáskörzetében a víztározók túlzott mértékű kiaknázása.

Már az idei évben megszorításokat kellett elrendelni a fővárosi hatóságoknak a vízkészletek megmentéséért.

Hírek, érdekességek

Az első őszi viharciklon érkezik kedden Európába
Kedden egy markáns ciklon vonul át a kontinens északnyugati részén, amely nagy területen okoz tartós viharos szeleket. A legnagyobb viharoknak az Északi-tenger van kitéve.
Indul a nyár utolsó nagy zenei fesztiválja
Szerdán indul a SZIN, a nyár utolsó nagy zenei fesztiválja. A szegedi rendezvény alatt tombolni fog a hőség.
Április volt a leggyilkosabb hónap az USA-ban
A végső összesítések szerint 753 tornádó csapott le az Egyesült Államokban április hónapban. A legsúlyosabb katasztrófában, április 27-én több mint 300-an vesztették életüket a déli és középnyugati államokban.
Trópusi vihar áztatja New Orleans-t
Hat évvel a Katrina pusztítása után New Orleans lakosai újból áradásokkal néznek szembe a Lee trópusi vihar nyomán.