Trópusi vihar áztatja New Orleans-t

Hat évvel a Katrina pusztítása után New Orleans lakosai újból áradásokkal néznek szembe a Lee trópusi vihar nyomán.

A Lee trópusi vihar pénteken jelent meg a Mexikói-öbölben, és vasárnap délután elérte az Egyesült Államokat: Louisiana állam területén partot ért. A Lee intenzív esőkkel áztatja a térséget, a partvidéken már eddig is több helyen esett 150-200 mm eső, nem kizárt azonban, hogy helyenként újabb 500 mm hulljon - Budapesten ez nagyjából egy teljes éves összegnek felel meg. A rendkívüli csapadék annak köszönhető, hogy a Lee hosszasan tartózkodik az említett térségben. A szakemberek kiterjedt áradásoktól tartanak, ezért Louisiana, Mississippi és Alabama állam egyes részein már szükségállapotot rendeltek el.

New Orleans is az áradások által veszélyeztetett városok között van. A várost 2005-ben gyakorlatilag letarolta a Katrina hurrikán. Akkor a település mintegy háromnegyede víz alá került, és több mint 1500 ember vesztette életét. Habár a Lee meg sem közelíti a Katrina intenzitását, New Orleans-ban az elmúlt két nap alatt közel 210 mm csapadékot regisztráltak, ami bőven meghaladja az átlagos havi mennyiséget. Egyes városrészek már víz alatt vannak.


New Orleans a Katrina 2005-ös pusztítása után...


...és ismét víz alatt a város nyugati része a Lee trópusi vihar intenzív esői révén. (NOAA, UPI/AJ)

Noha a Lee esetében a csapadék jelenti a legfőbb veszélyt, a viharos, helyenként 100-110 km/órát meghaladó szélrohamok is károkat okozhatnak. Az átázott talajon ezek a széllökések már könnyen kicsavarhatják a fákat, villanypóznákat. Emellett az Öböl északi partvidékén tornádók kialakulása is elképzelhető a vihar útjában.

Miközben a Lee trópusi vihar kissé észak, északkelet felé helyeződik, vasárnap éjszaka egy északnyugat felől érkező hidegfronttal találkozik össze. Emiatt felhőszakadásszerű esőket várnak Tennessee, Georgia és Kentucky államok területén is. Az intenzív frontális csapadékzóna a hét elején az északkeleti partvidéket áztatja majd, azt a térséget, ahol alig egy hete az Irene hurrikán is esőzéseket okozott. A délkeleti államok fölött pedig a Lee okoz majd további kiterjedt és kiadós csapadékot, noha a szárazföld fölött lassan töltődni kezd a képződmény.

Hírek, érdekességek

Ismét ózonlyuk az Antarktisz felett
Az Antarktisz felett ebben az évben ismét megfigyelhető az ózonréteg elvékonyodása. Augusztus eleje óta rohamosan fogy a sztratoszférikus ózon koncentrációja a Déli-sark fölött.
Hihetetlen esőzések Palermoban - 10 nap alatt 800 milliméter
Az elmúlt napokban a mediterrán térség időjárását alakító sekély ciklon óriási esőzéseket okozott Szicíliában. Palermoban tíz nap leforgása alatt 800 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullott.
Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál csípős őszi időben
Október 8-11 között kerül megrendezésre a harmadik Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivál. A Fesztivál nyitó napján nagyon szép, napos őszi időben lesz részünk, de péntektől várhatóan csapadékosabbra és hűvösebbre fordul időjárásunk.
Pilisi tekerő kerékpáros fesztivál
Szombaton kerül megrendezésre a Pilisi tekerő kerékpáros sportfesztivál a Pilis-hegységben.