Tavasz a téli napforduló idején

Az idei, 2014/2015-ös csillagászati tél kezdetekor, azaz a téli napforduló idején inkább a tavaszi napéjegyenlőséghez "passzol" majd az időjárás.

Idén, 2014-ben december 22-ére esik az északi féltekén a csillagászati tél kezdete, vagyis a téli napforduló. Az egészen pontosan 22-én, helyi idő szerint 00:03 perckor bekövetkező pillanat az, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugarainak irányától. Az északi féltekén ezen a napon a legrövidebb a nappal – Budapesten körülbelül 8 és fél órás – és a leghosszabb az éjszaka. Ettől a naptól kezdődően egészen 2015. június 21-ig egyre hosszabbodni fognak a nappalok – először csak nagyon lassan, majd később már nagyobb ütemben.

Fontos megemlítenünk, hogy a déli féltekén pont fordítva, június 21-én lesz a téli napforduló, ott most a nyári napforduló következik.

A téli napforduló a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római Saturnalia, a zsidó Hanuka, az afroamerikai Kwanzaa, vagy maga a karácsony, melyet valószínűleg Mithrász napisten kultuszából, illetve több pogány ünnepből vett át a keresztény vallás.

Noha a meteorológiai értelemben vett tél már három hete, december 1-jén elkezdődött, ezt bizonyos értelemben még nem igazán vehettük észre Magyarországon. Összefüggő hótakaró például idén decemberben még sehol sem alakult ki hosszabb ideig és sajnos a rendkívül enyhe időben erre az év végéig szinte semmi esély sincs.

Hírek, érdekességek

Heves esőzések okozta árvizek Törökországban
Az elmúlt 80 év leghevesebb esőzései sújtották Törökország északnyugati területeit. Értesülések szerint az Isztambul városában kialakult árvizekben 31-en meghaltak és többen eltűntek.
Gyorsuló tengerszint emelkedést okoz a klímaváltozás
Gyorsabban növekszik a tenger szintje Amerika keleti oldalán az Atlanti-óceánon, mint az elmúlt 2100 évben bármikor.
Egyre kevesebb jég az Északkeleti átjárón
Két német kereskedelmi hajó sikeresen átkelt az Északkeleti átjárón. A globális felmelegedés miatt évről évre kevesebb a jég a Jeges-tengerben.
Tájfun fejlődik a Filippínó-tengeren
A Meari trópusi vihar az ázsiai kontinens menti beltengeren halad át a napokban heves esők kíséretében, ráadásul rövidesen tájfunná erősödhet.