Többszörös jégkár Zalában és Baranyában

A kedd délutáni viharokban Baranya és Zala megye egyes részein két alkalommal vonult át szupercella, amely jelentős jégverést okozott. Kisebb zivatar a Dunántúl többi részén és a Dél-Alföldön is előfordult.

A kedd délutáni hidegfrontban kétszer egymás után vonult át szupercella Zala és Baranya megye egyes részein. (A szupercella egy nagyjából 10-20 kilométeres vízszintes átmérővel rendelkező különleges zivatarfelhő, amelyben körkörös mozgás figyelhető meg. A tornádók kialakulásának több mint 90%-a szupercellákhoz köthető.) A szupercellát heves jégverés kísérte, az első vihar Pécs városát is elérte. Barack nagyságú jegekről is érkezett jelentés.

22:00

Észak-déli irányú csapadéksávok haladnak át az országon kelet felé, amelyekben beágyazva még mindig előfordulnak zivatarok. A fővárost elhagyta az első csapadékzóna, de a következő hamarosan megérkezik.

21:00

Az országban többfelé fordulnak elő záporok, és főként a déli megyékben zivatarok. A csapadéksáv nyugat felé halad tovább, hamarosan a középső országrészt és a főváros térségét is elérik a záporok.

20:20

A második szupercella miután átlépte az országhatárt sokat veszített erejéből, de a Dunántúl déli részén továbbra is heves záporokat, zivatarokat okoz. Időközben már az ország délkelti megyéiben is zivatarok alakultak ki.

Az alábbi képet Dr Schneider Zoltán készítette a pécsi jégesőt követően. Köszönjük a képet!

19:20

Alig, hogy elvonult az első szupercella, szinte ugyanazon az útvonalon közelít a következő zivatargóc. Az érintett területeken ezért újabb felhőszakadásra, nagy mennyiségű csapadékra, valamint jégesőre kell számítani.

Az alábbi képet Kiss Balázs készítette a Kaposvár felett elhaladó szupercelláról.

18:50

Tovább vonul a szupercella, Baranyában okoz felhőszakadást, jégesőt. Nincs kizárva, hogy tornádót is tartalmaz. Másodfokú viharjelzés van érvényben.

17: 00

Ausztriában alakult ki az a nagy zivatargóc, amely fokozatosan halad délnyugat felé, és már elérte hazánk térségét. A Mura vidékén már jégeső is előfordult. A nyugati országrészben narancs riasztás van érvényben. A Balaton nyugati medencéjében is másodfokúra emelték a viharjelzést, a tóban fürödni tilos. A következő órákban zivatarok alakulhatnak ki a Balaton térségében is. Erős, viharos szél és jégeső is előfordulhat.

A mai nap folyamán északnyugat felől egy hidegfront éri el az országot, amely többfelé okoz majd záporokat, zivatarokat. A szél egész nap erős lesz, zivatarok környezetében pedig viharos széllökések is előfordulhatnak. Egy-egy heves zivatart akár jégeső is kísérhet.

A déli megyékben eleinte még sok lesz a napsütés, így ott a délutáni órákra ismét 30 fokig melegszik a levegő. A sok napsütésnek köszönhetően a délkeleti országrészben már 9 órakkor is 25 fok feletti hőmérsékleteket mérnek. A térségben a nyaralóknak még mindig kedvez az idő.

A Balaton környékén is sok a napsütés, jelenleg első fokozatú a viharjelzés. A fürdözőknek azonban érdemes figyelniük a viharjelzést, mert ha tovább erősödik a szél másodfokúra emelik. Másodfokú viharjelzés esetén percenként 90-szer villanak fel a jelzőlámpák, ekkor már tilos a vízben tartózkodni.

Az északnyugati országrészben már érződik a front hatása. Megnövekedett a felhőzet, és elszórtan gyenge eső, zápor is előfordul már. A hőmérséklet 9 óra környékén 20 fok körül alakult.

Az érkező hidegfront miatt várhatóan nagy hőmérsékleti különbség alakul majd ki az ország északnyugati és délkeleti része között. Északnyugaton várhatóan nem melegszik 25 fok fölé a levegő, míg délkeleten akár a 33 fokot is elérheti a hőmérséklet.

Hírek, érdekességek

Vajon hoznak-e lehűlést a fagyosszentek?
Idén úgy látszik, beigazolódik a májusi népi regula, a hétvégi lehűlés egybeesik a fagyosszentek időszakával.
Két napra beköszönt a kánikula!
A május 4-ével induló hét első felében szokatlan, gyors ütemű melegedést élhetünk át, melynek következményeként átmenetileg - 5-én ás 6-án - az ország nagy részén 25, de délen akár 30 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet! A rendkívüli meleg sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át az egészséges szervezet számára is nagyon megterhelő időszakot.
Jön a hideg!
A szívbetegek, az érrendszeri betegségekkel élők és a fejfájósok kellemetlen napok elé néznek: tartós kettősfronti hatással folytatódik az október, és jön az első komolyabb lehűlés is. Olvassa el, mire számíthat!
Másfél havi csapadék 24 órán belül
Kiadós csapadékzóna érkezett július 22-én a főváros fölé. A kettősfronthoz kapcsolódó felhőzetből, illetve a frontvonal mentén kialakuló konvektív felhőzetből egy nap leforgása alatt döbbenetes mennyiségű víz érkezett a felszínre.