Tél vagy tavasz jön – mit mond a néphagyomány?

Az idei tél eddig meglehetősen enyhén alakult, januárban többször idézte a kora tavaszt az időjárás, mint a telet. Vajon a zimankó idén teljesen elmarad? Mit jósol a néphagyomány?

Már az év első hónapja bővelkedik az időjárással kapcsolatos népi megfigyelésekben. Ezek részben a tél hosszára, részben az előttünk álló év egészére vonatkoznak, elsősorban mezőgazdasági szempontból. Noha tudományos alapjuk nincsen, érdekes és szórakoztató lehet áttekinteni, vajon mit jövendöl a népi tapasztalat.

Kezdjük egy átfogó képpel! Januárról, azaz Vízöntő haváról úgy tartják: ha ködös a január, nedves lesz a tavasz. Az elmúlt bő három hét folyamán számottevő köd nem alakult ki, és várhatóan a hátralévő napokban sem fog, ami száraz tavaszt ígér.

A hagyomány szerint, ha Vízkereszt napján (január 6.) az eresz csurog (azaz olvad), akkor még hosszú lesz a tél, ám ha havazik, akkor korán beköszönt a tavasz. Idén január 6-án száraz időnk volt, 4, 9 fokig melegedett a levegő, a viharos szél azonban több fokkal csökkentette a hőérzetet. Noha a szél zavaróan hatott ezen az egyébként enyhe napon, a hagyomány szerint ez szerencsés, bő termésű évet jelez előre. Emellett pedig zivataros nyárnak nézünk elébe, hiszen csapadék sehol sem hullott.

Január 18-a, Piroska napja is a tél várható hosszát kívánja megjövendölni: amennyiben ekkor fagy, az negyven napig így is marad. Piroska napja idén kettős időjárást hozott: hajnalban az ország kétharmadán fagyott, a Nyírségben -13 fok is előfordult, míg a Dunántúlon gyakran kevéssel fagypont fölött alakult a minimum. Napközben a naposabb nyugati határszélen 7, 8 fokig melegedett a levegő, míg a keleti és északi megyékben a csúcsérték is csupán -5, -1 fok között alakult. A nap folyamán pedig sokfelé szállingózott a hó az országban.

Január 22-éről úgy tartja a mondás: „Ha megcsordul Ince, tele lesz a pince", illetve „Ha fénylik Vince, megtelik a pince", azaz jó szüret és bortermés várható, ha esik ezen a napon. Ezek alapján kedvező lehet az idei év a borkedvelőknek, hiszen Vince napján többfelé előfordult csapadék, nyugaton eső, a Dunától keletre hó.

Pál napja szintén negyvenes napnak számít. Azt tartják, hogy negyven napig hasonló lesz az idő, mint január 29-én (volt). A jelenlegi számítások szerint vasárnap fagyos, borongós idő ígérkezik, szórványosan eshet a hó is.

A fentiek alapján a száraz tavaszt csapadékos nyár követi majd 2012-ben a népi időjóslás szerint, ám az igazi tavasz beköszönte előtt még hosszabb időre visszatérhet a tél. Az mindenesetre szinte biztosra vehető, hogy a telet még nem kell temetnünk, hiszen a légköri folyamatokat leíró időjárási modellek a napokban erőteljes lehűlést prognosztizálnak, ami tartósnak ígérkezik.

Hírek, érdekességek

Zivatarlánc vonult át a Dunántúlon
A Dunántúlon pénteken a délutáni és esti órákban egy zivatarlánc vonult át helyenként felhőszakadást és átmenetileg viharos szelet okozva.
Özönvíz és káosz van Thaiföldön
Thaiföld déli részén egy hete szinte folyamatosan esik az eső. Az ítéletidő súlyos áradásokat, sárlavinákat okozott, már legalább tizenöten életüket vesztették.
Kánikula van Ibériában - a kontinensen először
Csütörtökön már csak néhány tized fok hiányzott, pénteken azonban már megvolt az első kánikulai nap a kontinensen. Ibéria déli részén a hőmérséklet elérte a 30 fokot.
Óriási homokvihar söpört át az Arab-félszigeten - videó
Március utolsó hétvégéjén sűrű porfelhő haladt keresztül az Arab-félsziget államain. A homokvihar több mint 500 km hosszan nyúlt el a térségben.