Szerda reggel már országos fagy lehet

Kedden reggel még csak a kevésbé felhős nyugati tájakon mérhettünk kevéssel nulla fok alatti hőmérsékleteket, szerdán azonban az ország nagy részén fagyni fog 2 méteres magasságban is.

Kedden hajnalban a Kárpát-medence keleti harmadát egy okklúziós front felhőzete borította, gyenge csapadék is előfordult. A lehűlés a felhőknek köszönhetően arrafelé nem volt jelentős, a derültebb Dunántúli és középső vidékeken azonban többfelé pár fokkal fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. 

Az ICI Interaktív Zrt. számos kihelyezett műszere közül Szentgotthárdon mértük a legalacsonyabb hőmérsékletet: ott -2,8 fokig csökkent a levegő hőmérséklete. Hőmérőnk Mátészalkán ezzel szemben +2,1 fokos minimumot regisztrált, miközben a tiszántúli városban előző nap csupán 3,8 fokos volt a legmagasabb hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy az éjjel mindössze 1,7 fokot hűlt a levegő. Az október vége tájékán ugyan nem rendkívüli, de az átlagos alatti hideg reggeleket a hétvégén egy markáns hidegfront által erős széllel érkezett, és kedd reggelig azóta is beáramló sarkvidéki eredetű légtömeg okozza. 

A hajnali minimumok heti mélypontja szerdán várható: ekkor már keleten is kevesebb lesz a felhő, így térségünk nagy részén fagyra számíthatunk 2 méteres magasságban is. Többfelé van esély arra, hogy az idei ősz eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét mérjük. Emellett a szélvédett tájakon, mélyebb völgyekben zúzmarás köd is képződhet, és előfordulhat, hogy ez néhol csak lassan oszlik majd fel - erre az Északi-középhegység térségében van a legnagyobb esély.

Fontos, hogy még idejében zárjuk el a kerti csapokat, a fagyveszélyes helyekről vigyük be a ládás virágokat, érzékeny növényeket!

Szerdán napközben aztán megélénkülő délkeleti széllel egyre enyhébb levegő áramlik térségünkbe. Csütörtökön reggel még mérhetünk néhol fagypont alatti hőmérsékleteket, majd több fokkal enyhül az éjszakai lehűlés

Hírek, érdekességek

Sok napsütés a Sziget első napján
Idén augusztus 11. és 16. között ismét a koncerteké és a bulizni vágyóké az Óbudai-sziget. A Sziget első napján remek idő várja a fesztiválozókat.
Tájfun tombol a Csendes-óceánon
Szerdán jelent meg a Csendes-óceán térségében a Megi névre keresztelt trópusi vihar, ami ma reggelre II. katgóriájú tájfunná erősödött.
Hétvégi programajánló
A hétvégén már kevesebb lesz a napsütés, mint amit az elmúlt napokban megszokhattunk, ennek ellenére számos program csábítja a szabadba az érdeklődőket.
Ökológiai katasztrófát okozott a vörösiszap
Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófájának lehettünk szemtanúi alig egy hete, amikor a Magyar Alumínium Zrt. ajkai timföldgyárának vörösiszap-tárolója átszakadt. A katasztrófa már 9 emberéletet követelt, óriási pusztítást okozott.