Szünet nélkül érkeznek a frontok

Az előttünk álló egy hét meglehetősen mozgalmas időjárást tartogat. Egymást váltják a hideg- és melegfrontok, alig hagyva lélegzetvételnyi szünetet. A hó még várat magára.

Rossz hír a frontérzékenyeknek, hogy az elkövetkező 7 nap során alig lesz frontmentes időszak, sőt nem ritkán egyszerre két front is kifejti hatását. Szombaton, míg keleten egész nap melegfronti hatás érvényesül, amit élénk, időnként erős délnyugati szél kísér, északnyugat felől egy gyenge hidegfront éri el az országot. Utóbbi vasárnap reggel tájt hagyja el hazánkat. A hét utolsó napján nagyrészt ugyan frontmentes idő ígérkezik, ám estefelé délnyugat felől már egy újabb melegfront felhőzete és csapadékrendszere érkezik. Ezt a hétfő korai esti órákban várhatóan egy újabb hidegfront követi.

A folytatásban sem nyugszik a légkör, az előrejelzések szerint periodikusan érkeznek az újabb és újabb meleg-, illetve hidegfrontok a Kárpát-medencébe.

Mindezek hatására december második hetében nem sok napsütésre van kilátás (erre leginkább vasárnap és kedden számíthatunk), ugyanakkor a gyakori csapadékhullás mellett a hó egyelőre tovább várat magára - eddig csak hegyeinkben, illetve az elmúlt hosszú ködös időszak alatt néhol tapasztalhattunk hószállingózást, és úgy tűnik, ez a napokban sem változik.


Nagy-Hideg-hegy december 9-én kora délután (idojaras.hu webkamera)

A hőmérsékletek pár fokkal az évszakos átlag felett alakulnak, és a jelenlegi számítások szerint az elkövetkező napokban nem lesznek ritkák a 10 fok körüli (esetleg a feletti) csúcsértékek sem, miközben hajnalonként csak gyenge, és nem is országos fagyokkal kell számolni. Mindez azonban nem teljesen szokatlan, hiszen a decemberi napi hőmérsékleti rekordok általában 15, 19 fok között alakulnak, de volt, hogy 21, 22 fokot is mértek a hónap közepén.

Hírek, érdekességek

Ezen a héten is ciklon sújt le ránk
Ez a hét sem telik el nagy mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékot hozó mediterrán ciklon és vele járó, több napig tartó kettősfronti hatás nélkül – élettanilag ismét rendkívül megterhelő napok jönnek.
Újra itt a kánikula
A héten a Kárpát-medence területére megérkezik az idei második hőhullám, melynek köszönhetően a hétvégén már 32, 35 között várhatóak a maximum hőmérsékletek.
10 fokos lehűlést hoz a pénteki hidegfront
A rekord meleget hozó, kora nyárias csütörtöki nap után péntek délután egy markáns hidegfront hoz 10 fokos lehűlést szombatra. Az azt követő napokban pedig tartósan a sokéves átlag alatt marad a hőmérséklet. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Hosszú lesz a tél a medvék szerint
A néphagyomány szerint február 2-án a medve kijön a barlangjából, és "megjósolja", hogy mikor érkezik a tavasz. Ma úgy döntött, hogy még visszamegy szunyókálni, mert hosszú lesz a tél!