Sportnap igazi kirándulóidőben

Szeptember 27-én, vasárnap megmozdul a főváros. Ezen a napon kerül megrendezésre a Városmajorban a budapesti sportnap. Az idő kedvez a szabadtéri programokhoz, nem lesz nagyon meleg, de kiránduláshoz, sportoláshoz ideális lesz az idő.

Hétvégén az egész család talál magának megfelelő programot a budapesti sportnap keretében, ahol öt népszerű sportág programjai közül lehet választani. Nagyon korán sem kell kelni, hisz a programok 10 órakor kezdődnek a Városmajorban.

A programok fő célja, hogy tegyünk az egészségünkért a sport és mozgás öröme által.

Lesz futóverseny, a kicsiknek és a futással most ismerkedőknek rövidebb, 1,7 kilométeres táv, míg a nagyobbaknak 5, 1 kilométeres táv teljesítésére lesz lehetőségük. Reggel 10-től délután 17 óráig aerobikra és jógára várják az érdeklődőket. Ebéd után tapasztalt kerékpárosok vezetésével egy 30 kilométeres biciklitúrán is részt vehetsz. Ha úgy érzed ezekhez a programokhoz nem vagy elég edzett, egy 6 kilométeres sétára várnak a Széchenyi-hegyhez délután 3 órára. A sétára túravezetők és sztárvendégek kísérnek el.

A programokra előzetesen sms-ben lehet regisztrálni. Bővebb információt itt találsz.

Vasárnap nagyon szép őszi időnk lesz. Egész napos szikrázó napsütésre készülhetünk, amit legfeljebb csak kisebb felhősödés zavar meg. Mérsékelt lesz a felmelegedés, a hőmérséklet csúcsértéke 21, 23 fok között alakul. Ideális lesz az idő a sportoláshoz és a szabadtéri programokhoz, érdemes kihasználni a szép őszi időt.

Hírek, érdekességek

Áradásnak indultak a nyugat-magyarországi folyók is
Az elmúlt napokban lehullott jelentős csapadék és a hóolvadás az észak-magyarországi folyók után a Nyugat-Dunántúlon is áradást indított el. A belvizes területek nagysága is emelkedett.
Télies napok március végén
Havazással érkezett meg hozzánk hétfőn egy mediterrán ciklon, ami várhatóan csak szerdán távozik térségünkből. Addig kitart a szokatlan, télies időjárás.
Szélviharok, szakadó eső és hó kísérte a hidegbetörést
A Tiszántúl kivételével már havazik, keleten még eső, ónos eső esik. A szél sokfelé viharos, a Dunántúlon a 100 km/órát is elérték a lökések. A közlekedés sokfelé kaotikussá vált.
Meredeken emelkedett  az észak-magyarországi folyók vízszintje
Az elmúlt napok kiadós csapadéka és a hóolvadás hatására egy-másfél, helyenként 2 méterrel emelkedett a Sajó és a Tarna vízszintje. Az árhullám a napokban vonul le.