Sorozatos földcsuszamlások Peruban

Rövid időn belül immár a harmadik földcsuszamlás sújtja Perut. A legutóbbi katasztrófában legalább húszan veszették életüket.

A földcsuszamlás következtében lezúduló sár és törmelék lavina egy, a perui fővárostól mintegy 500 kilométerrel északkeletre található Huanuco körzetében fekvő falut, közel 400 embert teljesen betemetett. A katasztrófában eddig legalább huszonöten meghaltak, ötvenen megsérültek, és több mint 120 otthonban keletkeztek károk, de a halottak száma további százakkal emelkedhet.

Néhány napon belül ez már a második földcsuszamlás volt a dél-amerikai államban: csütörtökön az ugyanebben a körzetben elhelyezkedő Cancejos faluban öten vesztették életüket több mint ötórányi heves esőzést követően. Egy héttel korábban pedig heten haltak meg szintén földcsuszamlás következtében Kelet-Peruban.

A mostani földcsuszamlásokat napokig tartó esőzések előzték meg. A lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására egy, a Limát környező hegyvidéki területen fekvő kisebb tó kilépett medréből, és a víz egy völgybe zúdult.

A katasztrófavédelem munkatársai sátrakat, meleg takarókat és élelmiszert szállítanak a legutóbbi földcsuszamlás áldozatainak.

Az elmúlt hónapokban a perui Andok térségébe évtizedek óta nem tapasztalt esős évszak köszöntött be. Egyes meteorológusok szerint ez az El Niño hatására következett be, míg mások a sorozatos felhőszakadásokat a klímaváltozás hatásának tulajdonítják.

Hírek, érdekességek

Hurrikán tombol az Atlanti-óceánon
Az Atlanti-óceán térségében két aktív viharobjektum is megfigyelhető. Az Igor a Saffir-Simpson skála szerinti IV. erősségű hurrikánná fejlődött.
Elázott Dél-Ausztrália
Ausztrália déli részén, még csak a hónap felénél járnak, mégis sokfelé már jóval több eső esett mint a sokévi szeptemberi átlag.
Pusztító áradások Pakisztánban
Több mint 1000 ember vesztette életét azokban az áradásokban, amiket az egy hete tartó esőzések okoztak Pakisztán északnyugati vidékén.
Méteres víz árasztotta el Thaiföldet
Több napos heves esőzéseket követően számos település került víz alá Thaiföld déli részén, helyenként több méter magasan állt a víz.