Süllyedő deltavidékek, emelkedő tengerszint

Egy, a napokban megjelent tanulmány szerint a világ főbb deltavidékeinek kétharmadát veszélyezteti az emelkedő tengerszint, illetve a süllyedő szárazföld.

A Nature Geoscience nevű folyóiratban közzétett tanulmányból kiderül, hogy a Föld 33 legnagyobb deltavidékéből 24 süllyed, és 85 százalékánál fordult elő az elmúlt évtizedben súlyos áradás, ami összesen közel 260 ezer négyzetkilométernyi területet érintett.

Amennyiben a tengerszint az éghajlati forgatókönyvekben várt ütemben fog emelkedni az elkövetkező évtizedekben, az árvízveszélyes területek nagysága akár másfélszeresére is növekedhet a század végére.

A vizsgálatokat végző kutatók szerint a legveszélyeztetettebb az ázsiai kontinens, de Ausztrália és az Antarktisz kivételével minden földrészen találhatók sűrűn lakott és mezőgazdasági munkára befogott deltavidékek.

Egy háromfokozatú skálát tekintve, a 11 legveszélyeztetettebb delta közül 3 Kínában található, ezek: a Sárga-folyó, a Jangce és a Gyöngy-folyó deltája. Emellett a Nílus, a Rhone és thaiföldi Chao Praya folyót is a legveszélyeztetettebbek közé sorolták a szakemberek.

A következő, kevésbé veszélyeztetett kategóriában további hét sűrűn lakott deltavidék neve szerepel, köztük a Gangesz Bangladeshben, az Irriwaddy Mianmarban, a Mekong Vietnámban és a Mississippi az USA-ban.

A deltavidékek süllyedése egyfelől egy sor emberi tevékenység, mint például a mezőgazdaság, a vízelterelés vagy a felszíni bányászat eredménye. Normális esetben a delta folyamatosan növekszik azáltal, hogy a torkolatot elérve lelassuló folyók lerakják nagy mennyiségű hordalékukat. Azonban a folyók elterelése, felduzzasztása, gátak építése megakadályozza ezeknek az üledékrétegeknek a lerakódását.

Másrészről a globális felmelegedés következtében emelkedő tengerszint is komoly problémát jelent. Egy 2007-es IPCC jelentés szerint 2100-ra a tenger szintje 18-59 centiméterrel fog megemelkedni. Az azóta megjelent tanulmányok pedig, amelyek a grönlandi jégsapkák olvadásának hatását is figyelembe veszik jóval nagyobb, legalább egy méteres vízszint-emelkedéssel számolnak.

Miután közel 500 millióan élnek valamely folyó deltavidékén, önmagában már ez is katasztrofális következményekkel járhat, amit csak tovább fokoznak majd a felmelegedés következtében intenzívebbé váló viharok és hurrikánok.

Hírek, érdekességek

Afrikai forróság után 15 fokos lehűlés
Perzselően indult a július, 7-én több melegrekord is megdőlt. A hőhullám szerdai, 37, 39 fokos tetőzése után pedig markáns hidegfront hozza meg a 15 fokos lehűlést. A front zivatarokkal jár, heves viharokra lehet számítani. A hirtelen változás sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át a megterhelő időszakot.
Újra itt a kánikula
A héten a Kárpát-medence területére megérkezik az idei második hőhullám, melynek köszönhetően a hétvégén már 32, 35 között várhatóak a maximum hőmérsékletek.
Hűvös júniusi napok
Jóval hidegebb volt az elmúlt napokban, mint egy átlagos nyári napon, ugyanis néhány napon keresztül egy hidegfront felhőzete befolyásolta hazánk időjárását.
Érkezik az újabb hőhullám?!
Az elmúlt napok borongós, esős időjárása után péntektől változás következik be, ugyanis a hőmérséklet csúcsértékei napról napra növekedni fognak. Ez lesz idén nyáron a negyedik hőhullám!