Rovar-csoda 5000 m fölött

Csoda vagy nem? A házi légy nem tud megélni 5000m fölötti magasságokban. Az Everest alaptáborában mégis megjelent.

Eddig úgy hittük, rovarok nem fordulhatnak elő nagy magasságokban, mert a klíma nem megfelelő az életben maradásukhoz. Ebben az évben az Everest alaptáborában időzők azonban arra lettek figyelmesek, hogy valami zümmög körülöttük.

Amikor kiderült, hogy egy nagy fekete házi légy, igencsak elképedtek. Már évek óta járják a Himaláját, de rovarokkal még nem találkoztak 5000 m felett.

A jelenség valószínűleg a klímaváltozás egyik következménye. A serpák, akik hosszú évek óta foglalkoznak hegymászással, a hegymászó expedíciók segítésével, egyértelmű jeleit látják a felmelegedésnek, többek között a gleccserek olvadásának tekintetében.

A gleccserek visszahúzódása sajnos az ivóvíz mennyiségének csökkenését is jelenti. Amellett, hogy az ott lakók életét megnehezíti, a turizmus hanyatlását is eredményezi.

A legnagyobb probléma azonban az olvadékvíz mennyiségének növekedése. A gleccsertavak szintje évről évre több méterrel megnő. Amikor a föld már nem bírja el a víz súlyát, kiszakad a természetes gát, és az áradás elpusztít mindent, ami az útjába kerül. Egész falvak és rengeteg hegyi út, ösvény esik áldozatul. Ilyen formán jelenleg a Khumbu gleccser tavának vize az Everestre vezető utak legalább 70%-át veszélyezteti.

Ennyi változás mellett a felmelegedés újabb jelét, a rovarok megjelenését a serpák nagyon aggasztónak találják.

Hírek, érdekességek

Szélviharok, szakadó eső és hó kísérte a hidegbetörést
A Tiszántúl kivételével már havazik, keleten még eső, ónos eső esik. A szél sokfelé viharos, a Dunántúlon a 100 km/órát is elérték a lökések. A közlekedés sokfelé kaotikussá vált.
Jelentős mennyiségű csapadék hullott idén télen
Az elmúlt két téli hónapban tapasztalhattuk, hogy rendkívül sokszor hullott eső, havas eső, hó, és nem volt ritka az ónos eső sem. Mindez az aktív ciklontevékenységnek volt köszönhető.
Záporok, zivatarok tarkították az időt
Hétfőn ismét jóval átlag fölé emelkedett a hőmérséklet, és a beinduló konvekció kedvezett a záporok, zivatarok kialakulásának is. A tavaszi időt már csak csütörtökig élvezhetjük.
Blizzard-veszély az USA keleti partján
Az USA keleti partvidékén két vihar egyesülése miatt hatalmas havazást várnak, ami az előrejelzések alapján helyi idő szerint pénteken este éri el Boston és New York térségét.